21. fejezet - Békülős szex

Dávid

A hasán feküdt, fekete tincseit egy megnyúlt hajgumi tartotta egyben. Némelyik még így is az arcában kötött ki. Nem igazán hatotta meg, sőt, mintha kifejezetten örült volna neki, hogy eltereli a figyelmét. Hosszú lábait hol keresztbe fonta, hol szórakozottan lóbálta. Ugyanazt a játékot űzte, mint máskor. Pontosan tudta, mennyire izgató látvánnyal szolgál, de úgy tett, mintha fel se venné a vetkőztető pillantásom. Telt ajkát unott sóhaj hagyta el, úgy tornázta fel magát a könyökére.

– Nem így képzeltem el a szombat estét.

Nem álltam meg, hogy fel ne nevessek a csalódottsága láttán. Még az sem szegte kedvemet, hogy úgy méregetett, mint aki menten megöl. Megértettem, én se örülnék, ha a szeretőm áthívna kibékülni, aztán a kezembe nyomna egy feladatsort. Persze, én nem szenvednék annyit a matekkal, mint Dóri. Mondjuk, engem sosem akartak megbuktatni.

– Nem figyelsz. Itt is kettővel szoroztál húsz helyett – mutattam a füzetére. – Dóri, nem akarom, hogy meghúzzanak.

 Nem hozták lázba a számok, és még csak nem is tett érte, hogy javuljon a helyzet. Hogy teljes legyen a kép, kifogta a gimi legbetegebb tanárát, aki minduntalan őt szólította felelésre. Ő meg leblokkolt. Nem tudott semmit, csak makogott, a végére pedig teljesen feladta a reményt. Meg sem próbált javítani, minden jel arra utalt, hogy belenyugodott a sorsába.

Közben persze megőrült volna egy esetleges bukás esetén. Fogalmam sincs, hogy élné túl a tizenkettediket Nika és Blanka nélkül – még ha az utóbbival nem is alakult olyan fényesen a kapcsolatuk.

Pech, hogy még az okításomtól sem térült meg. A füzetét egy hanyag mozdulattal a földre ejtette, majd a pólóm nyakánál fogva magához húzott. Elég volt egy csókkal elhallgattatnia, máris kevésbé tűntek fontosnak a jegyei. Dóri egy percig sem tétlenkedett, nyilván felkészülten érkezett a randira. Mindketten tudtuk, mit akar, de én azért tettem az agyamat. Időközben rájöttem, miért élvezi annyira a szívatásomat. Örült, hogy szenvedni látott, így kapott visszajelzést, hogy tényleg ágyba akarom vinni. Még akkor is, ha szétcincálja az idegeimet az incselkedésével. Ördögi eszközökkel tüzelte fel az érzékeimet, aztán hagyta, hogy megszerezzem a jutalmamat. Nem a legtisztább módszer, de nála bevált. Bár egy kínszenvedéssel ért fel tartanom magam a tervemhez, nem adtam fel. Még csak nem is viszonoztam a csókját, csak egy sunyi félmosolyt zsebelt be tőlem.

– Aha, világos. Azt hiszed, legyőzhetsz, mi? – forgatta meg a szemét gúnyosan. – Mibe fogadunk, hogy veszítesz?

Meg se várta a válaszomat, rögtön a matracra lökött. A mosolya sugárzott az önbizalomtól, hosszú szempilláin csábos rebegés futott végig. Hülye lettem volna ellenkezni. Vigyorogva figyeltem, ahogy kiszabadítja a tincseit, majd az ágyékomra ereszkedik. A világ minden kincséért sem szakította volna meg a szemkontaktust. Látni akarta az arcom, tengerkék szemében pusztító vihar dúlt, miközben arra várt, hogy felizguljak.

– Kezdésnek elmegy – döntöttem hátra a fejem. – Az ilyen meghúzás ellen nekem sincs kifogásom.

Hangos nevetés szakadt fel a torkából, kecses ujjai a kockáimra vándoroltak. Idegölő lassúsággal dörgölőzött hozzám, a sötét szempárban kérlelő fény csillant. Ismert. Túl jól ahhoz, hogy ne tudja, ennyitől már régen letepertem volna. Valójában nehezemre esett tartani magam a szerepemhez, nem is nagyon volt ínyemre a dolog. Előre nyújtottam a karomat, az ujjaink összekulcsolódtak. Dórinak ideje sem maradt felfogni, mi történik, a következő másodpercben alattam kötött ki.

– Ennyit a híres tűrőképességről? – simította meg az arcomat. A keze nyomán igéző vaníliaillatot hagyott maga után.

– Mondja, aki lekapott a parkban!

Elvigyorodott, hófehér fogsora kristályként hatott a félhomályban. Nem láttam értelmét a várakozásnak. Alig kellett megdöntenem a fejem, az ajkunk máris egymásra talált. Ki akartam élvezni a csókot. Tudtam, hogy nem szabad elsietnem, valamilyen szinten elölről kell kezdenem az egészet. Oltári nagy baromság lett volna elveszteni a lány bizalmát. Még az első randinkra sem készültem annyira, mint a ma esti találkára. Való igaz, a bor és a rózsa elmaradt, időközben megtapasztaltam, hogy Dóri nem rajong az effajta formaságokért. Neki igazi értékekre van szüksége ahhoz, hogy széttegye a lábát. Hosszan tartó csókok, őszinte bókok, és mérhetetlen figyelem. Lehetetlennek tűnő, teljesíthetetlen kívánságok. Más már rég feladta volna. Azt hinné az ember, nem ér annyit egy lány, pláne ha húsz másikat kaphatsz helyette, és még csak a kisujjadat sem kell mozdítanod értük. Ezért különbözött tőlük. Ha nem nyűgöztem le, elfelejthettem a menetet. Kihívást jelentett, minden egyes alkalommal. Ehhez mérten a diadal is fényesebbnek hatott.

Ő hagyta félbe a csókcsatát. Meglepett, ahogy rám nézett. Az élveteg mosoly lehervadt az ajkáról, még az íriszében lobogó láng is kialudt. A vonásai megkeményedtek, vékony karjait a nyakam köré fonta. Már abba beleborzongtam, ahogy a bőrömhöz ért. Ahogy a lehelete a szám szélét súrolta.

Nem siettem el a műveletet. Egy gyengéd puszival indítottam, az ajkam éppen hogy csak érintette az illatos felületet. Hallottam felgyorsuló légzésének ütemét, éreztem, ahogy a testünk össze préselődik. Egyedül az arcát vesztettem szem elöl. Azt a csinos kis pofit, azzal az árgus tekintettel, amivel minduntalan szólásra kényszerített. Másra sem vágytam, csak hogy megkapjam. Hogy újra megízlelhessem a testét. Tudjam, hogy miattam tesz mindent. Miattam nyögdécsel, miattam kapaszkodik az ágy szélébe, a szoba az én nevemet visszhangozza. Az elmúlt egy hét kínkeservesen telt. Nem azért, mert nem jutottam nőhöz. Azért, mert nem jutottam hozzá. Nem beszéltünk, nem húztuk egymás agyát, nem csókolóztunk, nem estünk egymásnak.

Már a puszta gondolattól is iszonyodtam, hogy újraéljem ezeket a napokat.

A szeretőm függőjévé váltam. A gunyoros megjegyzései, a szarkasztikus humora, a bájos mosolya, a hamvas idomai – csak néhány dolog, ami nélkül nem bírtam volna megmaradni. A lány hiánya rámutatott, milyen fontos is valójában. Ezért is követtem el mindent, hogy magamhoz láncoljam.

Egyre távolabb kerültem a nyakszintjétől, a nyelvem immáron a dekoltázsát kényeztette. Ha Dórin múlt volna, már rég megszabadulunk a ruháinktól. Izmos lábai a csípőmre csavarodtak, közben úgy kapaszkodott a hajamba, mintha az élete múlt volna rajta. Erőszakosan szorította a fejemet a mellkasára, a szívverése szinte szétszaggatta a dobhártyámat. Én inkább a ruháival kapcsolatban tettem volna így. Már megint túl sok cuccot viselt. Vörös póló, melltartó, fekete farmer, alsó… Nem tetszett az időhúzás. A tenyerem a derekára csusszant, innentől egyetlen lépés választott el attól, hogy kihámozzam a blúzából. A textil a matekfüzet sorsára jutott, légiesen hullott a szőnyegre. Dóri meg sem próbálta leplezni az elégedettségét. Egy ezer wattos mosollyal ajándékozott meg, majd mielőtt megcélozhattam volna csupaszon maradt testrészeit, egy fürge mozdulattal változtatott a felálláson.

Kiéhezett vadmacskaként vetette rám magát. Egy másodpercet sem kaptam, máris maga alá szorított. Vélhetően irreálisan hangzik, hogy a rajzlapok fölött gubbasztó leányzó könnyedén leszerel egy kajakost, pedig így történt. Olyan lendülettel ugrott rám, hogy képtelen voltam védekezni. Tökéletesen megfelelt a felállás, pláne, mikor az ajkamra tapasztotta a sajátját. Még sosem csókolt úgy, mint akkor. Tüzes, pusztító szenvedéllyel, amit csak a legerősebbek élhetnek túl. Kis híján belezsibbadt a testem. Meg sem fordult a fejében a kegyelem gondolata. Törleszteni akart az elmulasztott alkalmakért, megbosszulni a hét fáradalmait, megmutatni, hogy mit veszítenék, ha még egyszer hülyeséget csinálnék. Pedig meg sem fordult a fejemben. Ezek után biztosan nem.

– Így képzelted el? – suttogta. A lélegzete valósággal felperzselte a bőrömet.

– Mit?

Sóhajtottam. Nem tudtam többé megszólalni. Az érzékeim a következő lépésért kiáltottak. A kezeim önkéntelenül végig siklottak a hátán – gerincferdülés –, majd a derekán kötöttek ki. Innentől egyetlen mozdulatba került, hogy a hátsójába markoljak. A bensőjéből kiszabaduló édes sikoly folytatásra ösztönzött. Óvatosan, mégis keményen masszíroztam a fenekét, a vágytól ragyogó szemek láttán automatikusan pimasz mosoly ült ki a képemre. Szinte láttam magam előtt, ahogy megnedvesedik az alsója.

– A békülést – Hátra vetette a fejét. A fürtjei az ujjam végét súrolták. – Az első szexet a veszekedés után.

– Passz. Nem gondolkoztam ezen…  

– Úristen, te nem gondoltál a szexre? – kapta a szájához a kezét. – Hívjak orvost?

Egyszerre nevettünk fel, a fennálló helyzetben rohadt idiótán hangzott a megjegyzésem. Az arca kipirult, a mosolya feltüzelt. Tetszett, amit láttam. Egy gyönyörű lány szexi, vörös melltartóban, a tenyerem fogságában. Nem egyszer keveredtem hasonló kalandokba. A mostani más volt. Most kezdtem el igazán értékelni a szeretőmet. Komolyan vettem. Tudtam, hogy nélküle minden más lenne. Jó, de nem különleges. Sablonos. Kiszámítható. Üres.

– Még nem csináltam – vallottam be.

A szemöldöke a hajtövéig szaladt. Nem értette, miről beszélek, de nem is érdekelte igazán. Sokkal izgalmasabb elfoglaltságot talált. Kecses ujjai a hasamon pihentek, onnan indult a játéka. Könnyedén, már-már észrevétlenül húzódtak lejjebb, míg rá nem leltek a férfiasságomra.

– Kamu – suttogta. – Mást sem teszel, csak megőrjítesz. Aztán úgy teszel, mintha akkora csoda lenne. Mondjuk, jobb, mint amikor az egóddal húztál fel.

Egy percet sem vesztegetett el, azonnal munkához látott. Rajtam volt a sor, hogy felnyögjek. A mozdulatai ostorcsapásként hatottak rám. Én meg tűrtem, vigyorogtam, mint egy eszelős, aki bírja a kínt. Élvezi a hosszúra nyúlt felizgatást. Mindketten tudtuk, hogy fog végződni az este. Dóri meg szokás szerint húzott a még szenvedélyesebb éjszaka reményében. Nem akartam neki csalódást okozni.

– A békülős szexről beszélek – sóhajtottam bele a fülledt levegőbe. – Ez lesz az első.

Láthatóan sikerült összezavarnom.

– De akkor... – Habozott. A megfelelő szavak után kutatott, és egy másodpercre sem állt le. – Amikor összevesztél másokkal, ti nem…

– Nem – ejtettem el egy cinkos kacsintást. – A veszekedés egyet jelentett a szakítással.

– Világos. A nagy HD nem bírja elviselni, ha egyszer az életben nem neki van igaza.

Meglengettem előtte a középső ujjamat, mire az övem után kapott. Gyorsan csinálta, sokkal gyorsabban, mint ahogy azt vártam. Egyenesen üvöltött róla, mennyire hiányolt. Nem úgy, mint amikor kihívott a partra. Még csak ahhoz sem hasonlíthattam, amikor nálam aludt az ihletért. Feladta a játszmáit. Belátta, hogy nincs értelme a játéknak. Sosem kételkedtem az igazában, ezúttal pedig ismételten rámutatott, miért kell nekem. Vagy én neki. Mindegy.

Semmi sem számított. Csak mi ketten, az egymásnak feszülő ágyékaink, meg a győzelem tudata. Mert nyertünk. Lealáztuk az akadályokat, kétségtelenül kiérdemeltük a jutalmunkat. Ő engem. Én őt.

Nem vártunk. Még csak annyira se, hogy meztelenre vetkőzzünk. A térdemig rángatta le a boxeremet, a bugyija csak a kényelme miatt járt be hosszabb utat. Ennyi. Semmi időhúzás, trükk, vagy felesleges flörtölés. Kapkodva helyeztük fel a gumit, ha nem bíztam volna a gyártóban, megijedek, hogy Dóri körmei kiszakítják az anyagot. Ami azt illeti, rám nagyobb veszélyt jelentettek. Szó szerint a kézfejembe mélyedtek. Már megint kapaszkodott. Mániákusan, mintha félne a veszteségtől. Mintha örökké így akarna maradni.

Nem, mintha kifogásoltam volna. A fejem az ágyra esett, a hullámaim nedvesen tapadtak a homlokomba. Dóri tenyere remegett a vágytól, és még izzadt is hozzá. A cseppek átfolytak a csuklómon, egészen a könyökömig, majd a pólómon értek célba. Én meg vigyorogtam. Megálltam a gondolkodásban, az agyam a lány függőjévé vált. Figyeltem, ahogy fennakad a szemhéja, szétnyílnak az ajkai, és levegő után kapkod. Tudtam, hogy perceken belül elmegy, mint ahogy azt is, hogy nem érem be ennyivel. Nem azért vártam az estét, hogy Dóri öt perc után elélvezzen, aztán lemásszon rólam. Meg kellett lepnem, elérni, hogy küzdjön az orgazmusért. Önző voltam, amikor a csípőjébe markoltam. Ő még nem sejtette, mire készülök, mámoros mosolyából ítélve messze járt. Még a lökésemtől sem kapott rögtön észbe. Próbáltam finoman lerángatni magamról, nem is koppant akkorát a háta. Mondhatnám, hogy meglepett a gyilkos pillantása, de hazudnék. Valójában kifejezetten élveztem, hogy úgy méreget, mint aki menten felnégyel.

– Majdnem elmentem, vadparaszt! – sziszegte.

Vicsorogva méregetett, le sem tagadhatta volna, mennyire beindítottam. A szemében forrongó vad gyűlölettel felnyársalta a testemet. Pechére azonban a vágy kiolthatatlan ragyogása felülmúlta az érzést. Nem bírt uralkodni magán, vagy parancsolni az ösztöneinek. Kétségkívül mulattatott a szenvedése. Arra gondoltam, mekkora megrökönyödést váltana ki az osztálya körében, ha kitudódna a kis titkunk. Milyen képet vágnának a szülei, ha rájönnének, hogy a lányuk kiéhezett vadállatként méreget. Mérget mernék rá venni, hogy kiborulnának. Darabokra tépnének, amiért elvettem a becsületét. Persze, nem hatott meg túlzottan. Ez tette izgalmassá a viszonyunkat; a tudat, hogy a többség által szolidnak tartott lány kivetkőzik magából miattam. Felszínre tör az igazi éne, amit kizárólag nekem mutat meg.

Sosem titkolózott előttem. A pólóm nyakánál fogva rántott magához, az arcunk összeért, amikor megszólalt. Szinte megcsókolt, miközben édes szavakat formált az ajkaival.

– Kicseszettül gyűlöllek, Hollósy Dávid!

– Ja, látom – röhögtem ki a vérszegény próbálkozást. – Akkor nyilván nem érdekel, mit gondolok rólad…

– Nem kell sok ész, hogy kitaláljam – szegezte a tekintetét a plafonnak. – A tested elárulja.

Elfojtottam magamban egy vigyort, majd újra a nyaka felé araszoltam. Ezúttal azonban a másik irányt céloztam meg. Felfelé haladtam, révetegen, hogy még inkább felhevítsen az érzékeit. Apró köröket írtam le a combján, az ujjai elvesztek a hajamban. Bármit is mondott, kétség sem fért hozzá, hogy hazudik. A tehetetlen düh beszél belőle. A mozdulatai elárulták, hogy valójában hasonló érzéseket táplálunk egymás iránt.

– Hiányoztál, Dóri – súgtam a fülébe. – Rohadtul hiányoztál, basszus.

Egyszerre borzongtunk meg. Mindkettőnket meglepett a hirtelen jött őszinteség. Pedig a szavaim nem tűntek távolinak, még csak nyálasnak sem. Tisztában voltam vele, hogy tőlem származnak. Inkább azon csodálkoztam, hogy kimondtam, amit gondolok, méghozzá hihetetlenül egyszerűen. Mindenféle giccs és romantika nélkül. Nem is tudtam volna túldramatizálni. Olyan természetesen hangzott, mintha egy bevásárlólistát olvasnék fel. Már, ha az ember betegesen ragaszkodik a közért ételeihez.

Még Dóri reakciójában sem véltem felfedezni semmi furcsát. Nem leptem meg, még azon sem csodálkozott, hogy színt vallottam. A mosolya nem árulkodott a csábítás utáni kívánságról, nem epekedett a szexért, még csak meg sem csókolt. Csak nézett rám azokkal a tiszta, tengerkék szemeivel, és gyengéden megsimította az ajkamat. Mintha meg akart volna védeni valamitől.

Akkor még egyikünk sem sejtette, hogy néhány perc múlva másnak lesz szüksége segítségre.

– Feküdjünk le – mormolta az ajkaimat pásztázva. – Nem fogok tovább várni.

– Na, szép! – nevettem fel tettetett sértődöttséggel. – Kiteszem a lelkem, a kedvedért bevágok két romantikus mondatot, erre jössz a nimfomániáddal! Öld meg a pillanatot, szerintem is.

Kikerekedett szemmel bámult rám, nem igazán hatotta meg a kacagásom. Nem állt szándékomban bolondot csinálni belőle, de olyan labdát adott a kezembe, amit bűn lett volna nem lecsapni. Persze, az már egy fokkal kevésbé tűnt viccesnek, hogy az arcomba vágta a párnámat.

– Egy állat vagy, Dávid.

Kihívó pillantásom táplálta a harci kedvét. Úgy vetődött rám, mint aki menten széttép. Magasba lendülő ökle a szememet vette célba, még szerencse, hogy kitértem az ütés elöl. Hála az időzítésemnek, még a csuklóját is sikerült elkapnom, így könnyűszerrel magam alá szorítottam. Kész élvezet volt nézni a szeretőmet, ahogy a térdem közt vergődik. Igaz, amiatt se tört volna össze a szívem, ha más értelemben teszi mindezt, de valami azt súgta, hogy nemsokára arra is sor kerül.

– Szóval, békülős szex, mi? – táncoltattam meg a szemöldököm.

– Hogy a francba vagy ilyen erős?

Elnézően megcsóváltam a fejem, majd lazítottam a szorításán. Ez elég is volt ahhoz, hogy újra rajta kössek ki. Verítéktől nedves mellkasaink találkozásának nyomán izgató melegség futott végig a testemen. Ezúttal tényleg nem vártunk, túl sokáig szórakoztunk ahhoz, hogy ennyiben hagyjuk. Ajkaink egymásra tapadtak, a nyelvem őrült módjára kapaszkodott Dóriéba. A csókunk sebes ütemet vett fel, úgy faltuk egymást, mint még soha azelőtt. Pedig nem volt tökéletes. Dóri belenyögött, én indokolatlanul felnevettem, egy fekete tincs a szánk közé szorult, de nem számított. Nem kellett annak lennie. Nem is vágytunk rá.

Elölről kellett kezdenem mindent, de nem bántam. Örültem, hogy az ajkamtól lecsúszik a melltartópántja. Tejbetök módjára vigyorogtam, csak mert a hátamba karmol. Mámoros sóhajt hallattam, amint megérintettem vágyának forrását.

Mindent kizártam. Nem érdekelt a szüleim balhéja, Gergő és Blanka szakítása, Bia sértődése, a szemem alatt kékülő ütésnyom, a suliban terjedő pletykák. Egyedül Dóri számított. A párnán elterülő ébenfekete hajzuhatag. A fülcimpámba mélyedő fogak. A nevemet suttogó ajkak. A bőre, ami a vaníliára emlékeztet. Nem arra, amit az őserdőben lát az ember, hanem a fagylaltra. Pont olyan könnyed és puha. Édes, gyengéd, mégis megőrjít. A rajongásom cseppet sem normális, mégsem bírok felhagyni vele.

Nyögések. Sóhajok. Egymásnak feszülő testek. A levegőnek annyi, meg lehet fulladni. Padlóra hullott, gyűrött ruhák. Csak egy átlagos, szombat esti numera, nem?

Nem. Rohadtul nem.

Dórival más volt. Nem azért, mert akkorát alakított volna az ágyban, pornókliséket üvöltött volna, még csak lehetetlen fétisekkel sem rendelkezett. Csak önmagát adta, egy percig sem színészkedett. Őszintén akart engem, Hollósy Dávidot. Nem a gimi legnépszerűbb diákját, a partik királyát, a kigyúrt kajakost a bugyiszaggató mosollyal, meg a vicces megjegyzésekkel. Ő arra a kicsinyes, lobbanékony, forrófejű srácra tartott igényt, aki megérti a hülyeségeit, és cserébe ő is elfogadja olyannak, amilyen.

Fel se merült bennem, hogy a második menet balul sül el. Szándékosan vetettem véget az elsőnek, hogy felizgassam Dórit, és vele együtt én is a csúcsra jussak. Ha tudom, mi történik a következő pillanatban, még csak meg sem fordul a fejemben hasonló ballépés.

Bizonyára fél Hollywood megirigyelte volna a keletkező zavart. Nem minden forgatókönyvben fordul elő, hogy szex közben megcsörren az egyik fél telefonja. A főhősök valószínűleg hozzánk hasonlóan fogadnák a hívást, vagyis nem vennék figyelembe. Ha normális tag, nem próbálkozik többször, de mi ezúttal egy enyhén idegbeteg hívót fogtunk ki.

– Kinyomom – motyogta Dóri, majd a mobiljáért nyúlt. Legszívesebben kivágtam volna az ablakon azt a szart.

Igyekeztem elvonatkoztatni a szeretőm kezében rezgő készüléktől, inkább folytattam, ahol abbahagytam. Az arcát ostromló csókjaim és a döféseim egy pillanatra sem hagytak alább. Túl sokat küzdöttem a lányért ahhoz, hogy valami idióta miatt félbehagyjuk a menetet. Az ujjaim fogságba ejtették Dóri jobb csuklóját, hogy még véletlenül se tudja felvenni. A fejem elveszett a hajában, a fogaim a nyakába hatoltak. A combomon lassacskán eluralkodott a zsibbadás, a szemhéjam önkéntelenül is leereszkedett. Hallottam a hangját, forró rezdülései valóságos tüzet gyújtottak a bensőmben.

Túl hirtelen történt. Levegő után kapkodtam, megannyi csillag táncolt a szemem előtt, a koponyámba éktelen fájdalom hasított. Gyászos sikítás, őrült szívdobogás, a hideg padlót érintő talpak. Káromkodás, a felfele szaladó cipzár gyötrelmes zenéje, és az ajtó, ahogy hangos robajjal becsapódik.

Minden, csak nem orgazmus. Káosz. Őrület.

Megőrültem. Bekattantam, mint egy drogos, aki hetek óta nem jutott szerhez. Az oldalamra fordultam, a fájdalom gyilkos tőrként hatolt a fejembe. Kábán tápászkodtam fel, az ágy és az éjjeliszekrény segítségével álltam talpra. A fejemet mintha ezer kalapáccsal püfölték volna. Forgott velem a világ, a látásom elhomályosult. Valaki elesett a lépcsőn, legalábbis a hangokból ítélve.

Megráztam magam, reméltem, ettől majd tisztábban látok. Ha lehet ilyet mondani, csak még inkább összezavarodtam. Tíz másodperc alatt mintha legalább egy tornádó söpört volna végig a helyiségen. A nadrágom még mindig a térdemen lógott, az óvszer a lepedőre esett, nem kevés szennyest hagyva ezzel maga után. A párna a földön végezte, pont Dóri matekfüzetén landolt.

Dórinak azonban nyoma veszett.

Nem tétlenkedtem. Lövésem sem volt, mi ez az egész, azt hittem, a szeretőm megőrült. Nem foglalkoztam a fennálló állapotokkal, kettesével szedve a fokokat iramodtam utána. Remegő kézzel rángattam fel a boxeremet és a nadrágomat. Össze voltam zavarodva, a gondolatok versenye döntetlennek bizonyult. Mégis, ki nyerné meg a párbajt, amitől az összes fél visszakozik? Egy sem bizonyult olyan erősnek, hogy kikeveredjen a kavalkádból.

Kis híján orra estem, amikor megpillantottam a lányt. Nem úgy festett, mint aki ágyba akar bújni velem. Sokkal inkább tűnt zavartnak, mint szexinek. Sötét szempilláin könnycseppek táncoltak, az írisze eszelős módjára pattogott, és közben úgy remegett, mint akit árammal ráznak. Időközben magára kapta a bőrdzsekijét, a jelek szerint a cipőjével is valami hasonlót tervezett. Egyedül ügyetlen kezei akadályozták meg a távozásban.

Zúgott a fülem, a szívemet a torkomban éreztem, de nem mertem lépni. Valósággal lefagytam. Nem értettem, miért hagyott ott, miért akar lelépni, csak azt tudtam, hogy gáz van. Ez nem a szívatásról szólt, Dóri nem a vicc kedvéért bajlódott a fűzőjével. Egyenletlenül kapkodott levegő után, üvöltött róla, hogy percek kérdése, és eltörik nála a mécses.

– Mi a…

– Dávid, én… az a seggarc… Istenem, annyira tudtam, hogy ez lesz!

Nem állt össze a kép. A fejem valamelyest kitisztult a pár perccel ezelőtti emlékektől, az agyamat teljes mértékben lefoglalta a kapkodó szeretőm látványa. Össze kellett szednem magam. Legalább valaki legyen észnél kettőnk közül, mielőtt elszabadul a pokol.

– Beszélj, Dóri! – ragadtam meg a karját. – Mi történt?

Rettegett. Az ujjai önálló életre keltek, úgy kapaszkodtak a vállamba, mintha legalább le akarnák tépni azt a helyéről. Az arcát vízesés módjára lepték el a könnyek, ő meg csak beszélt és beszélt, összefüggéstelenül magyarázott a semmiről, ami a végére mégis értelmet nyert.

– Nikát üldözik – hüppögte elhaló hangon. – A Sikátor utcában van, és én…

Nem hagytam, hogy befejezze. Az orrom alatt elkáromkodtam magam, majd a kulcsért nyúltam. Aztán karon ragadtam a szeretőmet, és kiléptem az éjszakába.

Az elmúlt majd’ tizenkilenc év során számtalan őrültséget követtem el. Mégsem volt egyik sem ahhoz fogható, amikor félig álló farokkal a szeretőmmel az oldalamon Rácz Dominika kisasszony megmentésére indultam. Nem is sejtettem, mi mindent tartogat számunkra a külváros.