17. fejezet - Csók a csalótól

Dávid

A csengő fülsiketítő zaja a termekbe vezérelte a diákokat. Ki-ki életuntan, a táskáját maga után húzva vánszorgott végig a folyosón, néhányuk arcán még mindig ott ültek a kialvatlanság utolsó jelei. Karikás szemekkel, fáradt sóhajokkal, félig bekötött cipőfűzőkkel találtam szembe magam. Azon gondolkoztam, meddig találkozhatok még a meggyötört iskolatársaimmal a gimi falain belül. Az óra vészesen ketyegett, bárhogy is néztem, alig egy hónap választott el az érettségitől. Tanulás, meg szorgalom ide, vagy oda, azért a szívem mélyén izgultam egy kicsit a vizsga előtt. Nem is csak az izzasztó feladatok borzolták a kedélyemet, sokkal inkább aggasztott a kérdés, amit minden végzős feltett magában. Hogyan tovább?

Az utolsó füzetemet is bedobtam a táskámba, majd ráérős léptekkel megindultam a kijárat felé. A velem szembe jövők arcán különféle érzelmek futottak végig. A legtöbben mosolyogva köszöntek, mások gyilkos pillantással meredtek rám, amiért ilyen korán lelépek. Valószínűleg meg sem fordult a fejükben, hogy az utolsó évet gyűrők élete sem móka és kacagás, bármennyire korán szabadulnak is az épületből. Nem hibáztattam őket érte, egy évvel ezelőtt én is rendesen irigykedtem az idősebbekre, néhány év múlva pedig ők is megértik majd, min megyünk keresztül. Kár fennakadni ezen.

A kijárathoz érve megcsapott a friss, tavaszi levegő összetéveszthetetlen illata. Fáradt mosoly suhant végig az ajkaimon; úgy tűnt, remekül időzítettem. Pont abban a pillanatban vonult el mellettem egy négy főből álló lánybanda. A kezükben tartott zacskókból arra következtettem, hogy szünetben felkeresték a közeli kisboltot. Sietős léptekkel masíroztak a gimi felé, nyilván féltek, nehogy elkéssenek. Csak akkor lassítottak, amikor megláttak. Szinte éreztem, ahogy a pillantásuk lyukat éget a mellkasomba. Ketten azonnal elkapták a fejüket, eljátszva, hogy a cipőfűzőjüknél nincs érdekesebb jelenség a világon, egy másik lány tekintete a karizmomra tapadt, negyedik társuk pedig úgy vigyorgott az arcomba, hogy szinte már vártam, hogy leszólítson egy autogramért.

Minden jel arra utalt, hogy kilencedikesek. Korábban nem nagyon láttam őket, még a nevüket sem tudtam. Nem vetettem meg őket érte, hogy rajonganak értem, minden bizonnyal én is így tettem volna a helyükben. Csupán csak nem bírtam komolyan venni őket. Tudtam, hogy ha idősebbek lennének, nem bonyolítanám túl a kapcsolatunkat. Egy-két éjszaka erejéig azért eltűrném a rajongásukat, de ennyi. Még csak fel se ajánlottam volna neki, hogy legyenek a szeretőim.

Akaratlanul is megváltoztam az elmúlt hónapokban. Rájöttem, mibe érdemes belebonyolódni, és mit kell figyelmen kívül hagyni. Már nem lett volna energiám végig hallgatni egy lány áradozását a tökéletességemről csak azért, hogy megfektessem. Persze, sok függött az illetőtől is, de egyre jobban kiismertem az igényeimet. Kár tagadni, Dóri elég magasra tette a lécet. Tiszta szívemből szurkoltam a jövendőbeli egyetemi csoporttársaimnak, hogy ne veszítsék el a lelkesedésüket, és próbálják megugrani a szintet. Nem lesz könnyű dolguk, annyi szent.

– Helló, Dávid! – ütötte meg egy ismerős hang a fülemet. – Merre mész?

Vigyorogva fordultam meg a tengelyem körül, úgy néztem le az alacsony lányra. Blanka arcán szolid mosoly ült, világoskék szeme azonban ragyogott a boldogságtól. Barna haja szoros copfba fogva pihent a tarkóján, ujjaival a pólója szélét húzogatta. Kicsit zavartnak tűnt, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Blanka ilyen volt, mindig pörgött valamin.

– Szia – köszöntem kedvesen. – Jó, hogy találkoztunk. Hallod, már majdnem nyúltam volna a kocsikulcsért, aztán leesett, hogy nincs kocsim.

– Miért, mi történt vele?

              – Rutinellenőrzésre vittem.

Hevesen bólogatott, én meg az utcákat kezdtem fürkészni. Az Audi nélkül fél óra alatt értem haza. Gondolatban még egyszer hálát adtam az égnek, amiért korán végeztem. Így még arra is volt esély, hogy odaérjek az edzésre.

– Na, és veled mi újság? – fordultam Blankához. – Lógsz?

– Dehogyis – rázta meg a fejét mosolyogva. – A matekot átrakták péntekre, Hajdú meg elengedett minket rajzról, hogy Dórival foglalkozzon. Tudod, még nem biztos az eredmény, de a két forduló közt nagyon kevés felkészülési időt adnak, szóval gyakorolnak egy kicsit, meg átnézik az előző évek anyagait.

Helyben vagyunk, mosolyodtam el, miközben a sarok felé vettük az irányt. Blankát látszólag nem zavarta, hogy azt se tudja, hol lakom, szórakozottan lépdelt mellettem. Örültem a társaságának, pláne így, hogy szóba hozta a barátnőjét. A hétvége hátralévő részében nem nagyon beszéltem a lánnyal, mindössze vasárnap délután írt rám, hogy megköszönje a kis akciónkat.

– Tényleg, nem is mondod – néztem Blankára mintegy véletlenül. – Hogy sikerült a Terv?

Mintha másra sem várt volna az elmúlt percekben, csak hogy végre kifaggassam. Még soha, senkit sem hallottam olyan lelkesen és izgatottan magyarázni, mint Blankát. A beszéde pár másodperc alatt éktelen hadarásba csapott át. A száján fékezhetetlen vízesés módjára ömlöttek ki a szavak, hosszú copfja ide-oda himbálózott, miközben mesélt. Néhány információ nem teljesen jött át, de a lényeget megértettem. Büszkeséggel vegyes örömmel töltött el, hogy én is hozzátettem valamit Dóri életének legszebb napjához.

– Akkor jól sült el a balhétok – kacsintottam rá, mire egy elégedett kacajt hallatott. – Amúgy, Dóri nem mondott rólam valamit?

Tudtam, hogy a lány nem szolgálhat biztos információval, elvégre a szeretőm nem beszélt velük a viszonyunkról. Velem is csak annyit osztott meg, hogy a fedősztori szerint az otthoni játék helyett a parkban andalogtunk. Arra viszont mérget mertem volna venni, hogy a lányok alaposan kifaggatták Dórit. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, elvégre nem minden nap hall az ember őszinte véleményt magáról. Persze, fennállt némi rizikó, hogy Blanka nem teregeti ki a barátnője lapjait. Még szerencse, hogy le tudtam győzni. Elég volt egy aranyos kiskutyákat idéző pillantást vetnem a lányra, máris megeredt a nyelve.

– Igen, elég sokat beszélgettünk rólad – közölte vigyorogva. – Persze, Dóri próbált lerázni minket, de hát nem úgy van az, mégsem mindennap randizik veled. Szóval, Nikával eléggé rákattantunk a témára, rengeteget faggattuk, de így sem mondott olyan sokat. Nagyjából annyi a lényeg, hogy kicsit beképzeltnek tart, de amúgy jól érezte magát veled. Meg azt hiszem, kicsit meglepődött, amikor elárultuk neki, hogy a galéria a te ötleted volt. De feldobta, ez egyértelmű – nézett rám kedvesen. – Mondjuk, Dóri kicsit máshogy működik, mint az átlagember. Képzeld, először el se akarta mondani, hogy elhívtad randizni. Elég kínos volt, Nikának úgy kellett rákérdeznie, hogy nem tervez-e összefutni veled a hétvégén.

Nem álltam meg, hogy meg ne forgassam a szemem. Hiába, a Terv közel sem volt tökéletes, hála a merénylők és a célpont közt megbúvó titkoknak.

– Mindegy, összességében nagyon jól érezte magát – jelentette ki. – Kár, hogy csak barátként tekint rád. Vagy nem is tudom, olyan zavaros ez az egész…

– Akkor kérdezz!

A pillantásunk összeakadt, Blanka egészséges arcszíne vöröses árnyalatba csapott át. Úgy méregetett, mint aki másra sem vár, csak hogy kiröhögjem. Mi tagadás, tényleg megfordult a fejemben az opció, de úgy döntöttem, nem élek a lehetőséggel. Egyszer már úgyis beoltottam szegényt, ezúttal jobb lenne kedvesebben eljárni. Már csak azért is, amit Dóriért tett.

– Hát, nem is tudom – vakarta meg a tarkóját. – Közben nem megyünk? Sétálva könnyebb beszélgetni.

Bólintottam, majd befordultam a következő sarkon. Az alacsony lány mindvégig a nyomomban maradt, tehát éreztem a légzésén, mennyire izgul. Sejtettem, hogy valami kínos dologgal fog előállni. Gergő már beszámolt róla, hogy a csaj elég nagyban és durván gyártja az összeesküvés-elméleteit.

– Van egy elméletem… pontosabban, kettő – törte meg a közénk települt csendet.

Gyorsan bólintottam, miközben minden erőmmel igyekeztem elrejteni a szám szélén húzódó mosolyt. Várakozva pillantottam a lányra, érdekelt, mire jutott Dórival kapcsolatban.

– Az első szerintem hülyeség, de nem bírom kiverni a fejemből – nevette el magát kissé idegesen. – Szóval, te meg Dóri csomót lógtok együtt. Persze, ezt az átlagember nem veszi észre. Ők csak arra figyelnek, mi zajlik a szünetekben. Dóri alig mesél valamit, és Gergő sem tud semmit rólatok – Na, az azért erős túlzás. – Viszont én látom, amit látok. Ahogy odajöttél hozzánk az after után, hogy gratulálj, és utána dumáltál Dórival, kis híján lesmároltad. Aztán ott volt az az üzenet, amivel még mindig nem tudok mit kezdeni – Értetlen pillantásom láttán kiegészítette magát. – Tudod, amikor ugyanazon a napon ráírtál, hogy nem akar-e átmenni hozzád. Na, akkor én chateltem veled. Bocsesz! – húzta be a nyakát amolyan „elismerem, lebuktam”-stílusban, majd folytatta a monológját. – Meg amikor tesiórán megcsókoltad. Oké, értem, ez még nem jelent semmit, Gergő is folyton ezt szajkózza. De ő nem figyel a részletekre. Vagy azt hiszed, nem tűnt fel, hogy néztetek egymásra a körasztalnál? Már nem rémlik, mikor történt, szerintem két, vagy három hete. Hárman ültetek együtt, ti ketten és Anett. Mi meg jöttünk fel a lépcsőn, és konkrétan kiégette a szemem, ahogy egymásra néztetek. Mintha meg akartad volna védeni Dórit valamitől, ő meg… Hát, mosolygott, és olyan közel húzódott hozzád, hogy tutira összeért a térdetek az asztal alatt. És volt valami a tekintetében… valami fura… lehet, hülyén hangzik, de egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy Dóri legszívesebben a folyosó közepén tépné le rólad a ruhát.

A szövegelése elején próbáltam megőrizni a nyugalmamat, ám amikor átment pszichológusba, képtelen voltam uralkodni magamon. Hangos nevetésben törtem ki, még egy könnycsepp is kigördült a szememből. Szegény Blanka meg csak állt ott, és úgy méregetett, mintha legalább még egy fejem nőtt volna. Nem hibáztattam érte, elvégre elég furán viselkedtem. Mármint, így, hogy még csak nem is sejtette, mennyire beletrafált a dolgok közepébe.

– Ez azért annyira nem durva elmélet – néztem rá mosolyogva.

– Mert ez nem elmélet, csak megfigyelés – közölte kissé sértetten. Mintha attól tartott volna, hogy csak ennyit nézek ki belőle. – Nyugi, össze tudom ám én kuszálni a szálakat, ha nagyon akarom. Kár, hogy alig sül ki belőle valami jó – sütötte le a szemét, mire mindketten felnevettünk. – Szóval, két dolgot találtam ki. Kérlek, ne akadj ki, mert valószínűleg egyikben sincs túl sok logika. Ha akarod, inkább megtartom magamnak.

– Kíváncsivá tettél…

– Hát oké… tehát, az első, amire gondoltam, hogy ti ketten brutálisan egymásba vagytok zúgva – kezdte egy óriási levegővétellel. –, csak titkoljátok, még magatok elöl is. Kár tagadni, eddig egyikőtök életében sem fért volna bele egy komoly kapcsolat, te inkább csak kalandokat kerestél, Dórit meg totál lefoglalta a rajzolás, meg újabban a pályázat. Ha belegondolsz, még érthető is, hogy féltek az ismeretlentől.

Úgy döntöttem, megjegyzés nélkül hagyom a spekulációját. Inkább a második verzió felől érdeklődtem, hátha abban több a logika.

– Az is lehet, hogy kavartok – mondta ki Blanka egyszerűen.

Értetlen pillantásom láttán azonnal kifejtette a mondandóját. Már, amennyire összejött neki habogás nélkül.

– Szóval, érted, nem vagytok együtt – vázolta fel a helyzetet parikavörös fejjel. – Abba még nem gondoltam bele, mennyit találkoztok, meg hogy oldjátok meg, de szerintem… mondom, szerintem, szóval ez csak az én hülyeségem… de felmerült bennem, hogy néha összejártok. Bocs, de láttam már Dórit kicsit kócos hajjal, és rohadtul nem úgy festett, mint szombaton! – vetett rám egy kissé ellenséges pillantást, majd folytatta. – Inkább úgy nézett ki, mint aki az ágyból jött. Meg amúgy is, bármikor dumáltok, szinte érzem, hogy izzik köztetek a levegő. És amikor válaszolt az üzenetedre, kicsit olyan volt, mintha tilosban járna, még a telefonját is eltakarta előlünk. Mondjuk, lehet, hogy azt csak képzeltem, amennyit ittam – mélázott el hangosan.

– Ha jól értelmezem – vontam fel a szemöldököm. –, úgy gondolod, hogy Dóri a szeretőm?

Blankában mintha tudatosult volna, hogy miket hordott össze. Kész csoda volt, hogy elém állt az elméletével, hát még, hogy rá is jött az igazságra. Megijedhettem volna, de láttam rajta, hogy még ő sem gondolja komolyan, amit mond. Inkább mulattatott, semmint felhúzott az okfejtése. Azon morfondíroztam, mennyit könnyítene az életén, ha szegény csaj tudná, milyen leleményes. Talán magabiztosabban állna a problémákhoz, és kicsit komolyabban tudnám venni. Nem, mintha nem lettem volna tökéletesen elégedett a zavartan motyogó Blankával. A kialakult helyzetben nem is kívánhattam volna jobbat.

– Ja, de ez hülyeség, felejtsd el!

Villámgyorsan elkapta a fejét, jobb híján az utat kezdte fürkészni. Mondjuk, elég rosszul időzített, tekintve, hogy magam után kellett rángatnom a zebránál, míg mielőtt elcsapják.

– Amúgy adnál neki egy esélyt?

– Minek?

Blanka nagyot nyelt, csak aztán válaszolt.

– Hát Dórinak. A kapcsolatnak… vagy kavarásnak.

– Nem tudom, Blanka, ez bonyolult – sóhajtottam fel fáradtan. – Sok mindentől függ. Egy randira elment, de fogalmam sincs, hogyan tovább. Nem hiszem, hogy akar folytatást, nekem meg nem jön be annyira, hogy teperjek utána. Van fontosabb dolgom is – böktem a táskámra jelentőségteljesen.

Úgy tűnt, zokszó nélkül bevette a mesémet. Kicsit mintha csalódottnak tűnt volna, ám amikor elkaptam a pillantását, mást láttam benne. Nem is tudom, mintha inkább örült volna, hogy nem érdekel Dóri.

Az út további része hallgatással telt. Nem éreztem magam kínosan, legalábbis az imént történtekhez képest nem. Egyébként is, tíz percen belül megérkeztünk a házunkhoz. Már éppen kezdtem volna búcsúzkodni, amikor Blanka váratlan kéréssel állt elő.

– Dávid, khm, akadt egy kis probléma… – sütötte le a szemét heherészve. – Rengeteget ittam a suliban, és még negyed órát kellene sétálnom hazáig, szóval, nem lehetne esetleg…

– Gyere! – sóhajtottam fel kelletlenül.

Gyors köszönetet mondott a segítségemért, aztán – megfeledkezve az olyan emberi létformákról, mint a kulcs használata – kis híján megfejelte az ajtót. Megráztam a fejem, majd beengedtem, és a biztonság kedvéért útba igazítottam a mosdó felé. Amennyire zavarba jött szerencsétlen, azon se csodálkoztam volna, ha eltéved. Nem igazán értettem, miért üti bele az orrát a barátnője magánéletébe, de nem is érdekelt annyira. Ha neki ez jó, áldásom rá. Amíg nem jön rá a teljes igazságra, semmi gond. Mondjuk, azért a biztonság kedvéért nem ártana figyelmeztetnem Dórit, hogy ne nagyon emlegessen Blanka előtt. Ez a csaj képes a bolhából elefántot csinálni.

A táskámat hanyagul a kanapéra dobtam; úgy gondoltam, megvár, edzés után is ráérek tanulni. Nem féltem az érettségitől, vagyis, igyekeztem nem aggódni miatta. Ahogy elnéztem a kétségbeesetten készülő osztálytársaimat, ismételten rádöbbentem, mekkora mázlim volt az előrehozottal. Magától értetődő volt, hogy az angolt leteszem tizenegyedikben – ezen az osztály nagy része amúgy is túlesett. Az ötödik tárgy kérdése okozott némi fejtörést. Még jó, hogy az ofőm segített dönteni, így a nyelvvel együtt infóból is megkaptam a bizonyítványt. Jól jártam vele, az emelt matek-infó párosítás sose jöhet rosszul.

Hallottam, hogy Blanka megmossa a kezét. Reméltem, nem szándékozik sokáig nálam csövezni. Na, nem, mintha bajom lett volna Gergő barátnőjével, a maga bohém módján még viccesnek is tartottam. Mégis úgy éreztem, nem kellene hosszú lére eresztenünk a társalgást, a végén még újra átmegy pszichológusba, és minden egyes mozdulatomba belemagyaráz valamit.

– Sikerült? – vetettem oda foghegyről.

– Haha, de vicces itt valaki – motyogta, majd az asztalhoz lépett. – De azért kösz. Tudom ám, hogy rendes vagy, csak néha meg kell erőltetned magad.

Somolyogva megrántottam a vállam, miközben az asztalra pakoltam a hűtő tartalmát. Nem volt sok minden itthon, az élelmiszerekből kiindulva nem is érte volna meg nagy főzésbe feledkezni. Szerencsére találtam egy mirelit pizzát, ami bár nem a legjobb étel fogadtatásra, legalább nem halunk éhen miatta.

– Nem is tudtam, hogy tudsz főzni – jegyezte meg Blanka. Világoskék szeme mágnesként tapadt az arcomra.

– Sok mindent nem tudsz még rólam. Ha engem kérdezel – villantottam rá egy félmosolyt. –, örülj neki.

A vékony ajkakat mélyről jövő kacaj hagyta el, Blanka keze a vállamon csattantak. Nem igazán osztottam a lelkesedését, azért annyira nem volt erős a poénom. Blanka hajtincsei kiszabadultak a copf fogságából, immár hullámosan terültek szét a vállán. A lány összes mozdulatát játékos tánccal kísérték, csakúgy, mint Dóri fülbevalói a galériában. Az aprócska tenyér végigsiklott a karomon, át a kézfejemen, míg végül meg nem állapodott az ujjaimnál. Blanka időt se adott, hogy reagáljak. A következő pillanatban nagyjából szó szerint rám vetette magát. Karjait a nyakam köré fonta, az ételekkel mit sem törődve az asztalra húzta magát, szájával pedig őrült módjára kereste az enyémet.

Rá is talált rögtön. Én meg csak álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség, és hirtelen rohadtul nem tudtam, mit kellene tennem. A döbbenettől mozdulatlanná dermedtem, egyszerűen képtelen voltam ellökni magamtól a lányt. Hagytam, hogy sikamlós nyelve táncba hívja az enyémet. Az agyam kikapcsolt, az ösztöneimre hagyatkoztam. Megszokásból viszonoztam a csókját, nem azért, mert keresztbe akartam tenni a barátomnak, vagy, mert vonzónak találtam Blankát.

Aztán bekapcsolt a fejemben a vészjelző. Tudtam, hogy mindent elcsesztem. Blanka keze elveszett a hajamban, a lány láthatóan belefeledkezett a csókba. Egy percig sem teketóriáztam, keskeny vállánál fogva raktam le a földre. Azon nyomban elhúzódtam tőle, kikerekedett szemmel vártam a magyarázatát. Oké, értem én, hogy piszkosul jóképű vagyok, de könyörgöm, ennek a lánynak pasija van! Aki, nem mellesleg, a legjobb barátom.

– Blanka, ez… – kerestem a szavakat. A csók íze, az a keserű, bűnös íz megbénította a nyelvemet. – Ezt mégis hogy a fa…

Elharaptam a káromkodást, úgysem mentem volna vele sokra. Felvont szemöldökkel vizslattam az arcát, remélve, hogy kiszedek belőle valamit. Ami azt illeti, nem is kellett sokáig várnom. Blanka hozzám hasonlóan zavarban volt, ovális arca valósággal lángolt a szégyentől, világos íriszében könnyek gyülekeztek. Ha akartam volna, bizonyára könnyűszerrel megvigasztalom, de valahogy nem vitt rá a lélek. Nem bírtam felfogni, miért tette. Semmi logika nem volt benne. Basszus, neki ott van Gergő, mégis miért akart volna lesmárolni engem? Talán fel se fogta, mibe kevert. Talán fel se fogta, mit tett.

Persze, egy csók nem nagy ügy. Az ember nem emlékszik mindegyikre, az idő elhomályosítja a jelentőségüket. De ez más volt, nem lett volna szabad megtörténnie. Idegesen a számhoz nyúltam, majd egy határozott mozdulattal letöröltem róla a nyálat. Az agyam ezerrel pörgött, Blanka meg úgy rótta a köröket a konyhában, hogy abba majd’ beleőrültem. Közben meg csak tördelte a kezét, és zavartan harapdálta az ajkát. Mintha ő se értette volna, miért mászott rám.

– Elmondanád, hogy ez mi akart lenni?

Nem felelt. Hangos sóhaj hagyta el az ajkát, ujjai elvesztek fényes fürtjei sűrűjében. Aztán csak törölgette a szemét, meg motyogott magában, mint valami félőrült. Nem hagyhattam, hogy így folytassa, minél előbb le kellett állítanom. A zavartságából ítélve arra következtettem, nem fog újra rám mászni, így a kanapé felé terelgettem. Úgy követett, mint egy holdkóros. Zavartan, tétován, mint aki nem tudja, hol van. Vékony arca valósággal lángolt a szégyentől, üvöltött róla, hogy még sosem keveredett hasonló helyzetbe.

Ami azt illeti, én sem. Ha azt akartam, hogy egy lány lesmároljon, tettem érte. Tudatosan flörtöltem vele, húztam az agyát, amíg nem tudott többé ellenállni a csábításnak. De ez a csók… rohadtul nem hiányzott. A kurva életbe, mégis mit gondolt? Idejön, rám hajt, aztán minden megy tovább, mint eddig?

Megráztam a fejem, miközben megengedtem a vizet. Ebben nem volt logika. Gergő beszámolóiból kiindulva azt hittem, minden oké köztük. Boldogok, talán még szerelmesek is, és hosszútávra terveznek. Ráadásul két hónap együtt járás után még nem feküdtek le, Gergő mégsem adta ki a barátnője útját. Mert nem csak pár alkalomra kellett neki. Komolyan gondolta a dolgot.

Halk sóhaj szakadt fel a tüdőmből, igyekeztem a lehető legtávolabb helyet foglalni Blankától. Átnyújtottam neki a poharat, reméltem, a víztől kissé megnyugszik, és hajlandó normálisan beszélni. Láthatóan húzta az időt. Úgy szürcsölgette az italt, mintha fizikai fájdalommal járna az elfogyasztása. Nem akart velem beszélni, ha tehette volna, az egész délutánt kitörli az életéből. Kár, hogy az életünk nem valami elcseszett fantasy. Így kénytelenek vagyunk felelősséget vállalni a tetteinkért. Vagy legalábbis logikus magyarázatot adni rájuk.

– Lenyugodtál? – kérdeztem pár perc elteltével.

Bólintott. Tenyerének nedves nyomai kiültek a pohár szélére. Úgy döntöttem, elveszem tőle, a végén képes, és elejti.

– Nem érted, miért tettem, ugye? – szólalt meg végül. – Ó, hát persze, hogy nem. Igazából én sem értem magamat…

– Most erre mit mondjak?

Megvonta a vállát. Nem tudta. Hirtelen leküzdhetetlen haragot éreztem iránta. Nem azért, mert kikezdett velem, vagy, mert képtelen volt érthető magyarázatot adni. Felrémlett előttem Gergő, ahogy róla beszél. Nem vette észre, de konkrétan áradozott róla, valahányszor szóba került a barátnője. Próbált visszafogott maradni, elhitetni, hogy nem zúgott bele a csajba, de aki igazán jól ismerte, rájött az igazságra.

Gergő beleszeretett Blankába.

Soma bulija óta mérget mertem volna venni rá, hogy nem tévedtem velük kapcsolatban.

– Dávid, én annyira félek – nyöszörögte Blanka. Az arcát a tenyerébe temette, közelebb kellett húzódnom hozzá, hogy kivegyek valamit a mondandójából. – Tényleg. Mindig. Annyi mindent hallani… Fel tudod fogni, milyen érzés úgy végigmenni a folyosón, hogy a szembe jövők nagy része már megvolt a barátodnak? Én látom, hogy néznek rám azok a lányok. Mintha másra sem várnának, csak hogy egyszer kisírt szemekkel jöjjek be. Azt akarják, hogy szakítsunk, érted?! Csak mert Gergő szakított velük, és nem bírják elviselni, hogy velem még nem…

Még, jegyzem meg magamban, de nem adok szavat a kételyeimnek.

– A múltkor, amikor elment abba a buliba – emelte fel a fejét félénken. –, egész este le se hunytam a szemem. Csak kattogtam, hogy mi lesz, ha valaki ráhajt. Basszus, Gergőről beszélünk, még szép, hogy hányásig vedel, és hát, a részeg embereket könnyebb rávenni… bármire.

– Ezek szerint nem mesélte – húztam el a számat gúnyosan. – Egy csaj felkérte táncolni, és tudod, mit mondott erre? Hogy nem lehet, mert barátnője van.

Amint megpillantottam az arcán elhatalmasodó tehetetlenséget, kedvem lett volna megütni magam. Basszus, ezt miért kellett?! Ezzel nem sokat segítettem rajta. Ha lehet, még inkább összezavarodott. Bár továbbra sem tudtam mit kezdeni a helyzettel, és hihetetlenül dühös voltam rá, azért valahol sajnáltam. Látszott rajta, hogy nem tudatosan tette, amit tett.

– Gergő álompasi – motyogta maga elé meredve. – Szőkésbarna haj, zöld szem, és olyan stílus, amitől hanyatt vágódsz. Meg jófej, nagyon. És kedves, meg vicces. Nem csoda, hogy mindenki odáig van érte.

– Kit érdekel? Baszki, téged választott…

– Képzeld, tudom, nem kell kioktatni! – üvöltött rám indulatosan. Feltolt szemöldököm láttán sikerült kissé visszavennie. Talán leesett neki, hogy itt nem én vagyok a rosszfiú. – Te fiú vagy, nem veszed észre a csajok áskálódásait. Pedig van bőven, nekem elhiheted. Van egy lány, az évfolyamtársatok. Nem tudom a nevét, de jóba van Anettel, őt osztotta ki, amikor Dóri nekiment a büfénél. Na, az a csaj rühell engem. A múltkor tesiórán, amikor Dóri elájult, oda akartam menni, és majdnem fellökött, meg ott nyávogott, hogy miért tolakszom, ha ők voltak ott előbb. A múltkor meg megosztott valamit Gergő falán, hogy négy éve lettek ismerősök, és odaíirt egy csomó dolgot, amit nem értettem. Gondolom, belsős poénok, meg ilyesmi.

– Arról a csajról beszélsz, akinek tavaly rózsaszín volt a haja? És ha bedobod a vízbe, lejön a szemöldöke.

– Ja, az – suttogta elhaló hangon.

– Aha, az csak Niki. Nem nagy extra – forgattam meg a szemem.

Reménykedtem, hogy nem kíván belemenni a részletekben. Mert bár az én kapcsolatom az évfolyamtársammal tartott vagy két napig – az elsőn megfektettem, a másodikon dobtam – Gergőnek minden lényeges dolog hozzá kötődött. Az első csók gólyatáborban, az első szex a tizedikes évindító buliban… Blanka meg „csak” a fiú első szerelmét érte el. Tényleg, úgy sajnálom szegényt, mindjárt nekiadom a kocsimat engesztelésül.

– Persze hogy nem, mert fiú vagy! – csattant fel újra. – Te nem értheted. Neked egy lány jellemzése kimerül abban, hogy hány hét alatt tudnád megba… szóval, lefeküdni vele.

– Érdekes ezt attól hallani, aki az előbb kapott le – emeltem meg a szemöldököm cinikusan. – Mázli, hogy legalább te nem vagy olyan felszínes, mint én.

A poharát az asztalra tette, de olyan erővel, hogy pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem tört darabokra. Indulatosan pattant fel a kanapéról, láthatóan ezzel be is fejezte a beszélgetést. Örültem is neki, meg nem is. Vártam, hogy lelépjen, de közben meg akartam tudni, mit gondol. Most komolyan, milyen érv ez már? Féltékeny, ezért átjön a pasija haverjához, hogy lesmárolja? Ennyire sötét ez a csaj?

– Ugye vágod, hogy ennek semmi értelme nem volt? – néztem rá komoran.

Megtorpant. Lassan, vontatottan fordult meg a tengelye körül, világoskék tekintete szinte kiégette az íriszemet. A könnyáztatta szempárban a bizonytalanság és a félelem mérgező keveréke pislákolt. Ha nem tudom, mit tett, talán még meg is sajnálom. Vagyis, így is sajnáltam. Csak nem tudtam megérteni.

– Ezt nem értheted…

– Persze, tudom. Elvégre, én csak egy beképzelt idióta vagyok, aki mindig csak a farka után megy.

– Mert még nem voltál szerelmes – mosolygott. Őszintén, fájdalmasan, mint akinek menten kiszakad a szíve. – Nem akartál megkapni valakit, aki sosem lehet igazán a tiéd. Gergőnek mindig lesz más – sóhajtott fel keservesen. – Az exe, a volt kiszemeltje, a kilencedikesek, akik úgy csorgatják rá a nyálukat, hogy az már nekem kínos… Tudom, hogy engem választott, de nem bírom felfogni. Olyan hihetetlen ez az egész. Mintha egy elcsépelt amcsi filmben lennénk.

Nem volt hangulatom egy műbalhéhoz. A gúnyos mosoly leolvadt az ajkamról, az arcomról semmit sem lehetett leolvasni. Tudatosan titkoltam az érzéseimet. Túl sok minden kavargott bennem ahhoz, hogy kiteregessem a lapjaimat. Úgy léptem közelebb a lányhoz, mintha egy lassított felvételben lennénk. Kissé meg kellett döntenem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Aztán megszólaltam, komoran és sötéten, úgy, hogy szinte riasztott a hangom érzéketlensége.

– Az elcsépelt amcsi filmekben – mondtam az arcába. – a főhős nem csalja meg a pasiját. Inkább örül, hogy vele lehet.

– Hollywoodi álom – erőltettet az ajkára egy keserves görbületet. – Ugye te sem hitted el, hogy azok a nők sosem lesznek féltékenyek?

Megráztam a fejem. Ennek semmi értelme.

– Nem köplek be Gergőnél – sóhajtottam fel. Tudtam, hogy csak ezért nem lépett még le. – Semmi közöm a féltékenységi rohamodhoz. Viszont azt tudnod kell, hogy ezt rohadtul nem néztem volna ki belőled.

Talán csak a képzeletem játszott velem, de mintha Blanka azt motyogta volna, hogy én sem.

– Amúgy sem hajtok olyanra, akinek van valakije. Pláne nem a haverom barátnőjére.

Újabb motyogás. Semmit sem értettem belőle. Nem is érdekelt. Blanka nyilván nem így tervezte, ezért ismételte meg magát.

– Na, és Kováts Roxi?

Egyre komolyabban gondolkoztam azon, hogy elküldöm a csajt egy pszichiáterhez. Most komolyan, hogy jön ide az exem?

– Mi van vele? – vetettem oda foghegyről.

– Neki volt barátja…

– Igen, volt. Két héttel azelőtt – mutattam rá idegesen. – Meg rá egy héttel. Baszki, ha azt nézem, mikor kavar éppen valakivel, hozzá se szólok! Mindenki tudja, hogy nem lehetett rajta kiigazodni.

Végre leesett neki, hogy vesztett. Tudtam, hogy csak azért hozta fel Roxit, hogy kínos helyzetbe hozzon, mint ahogy a sértegetései is ezt a célt szolgálták. El akarta hárítani magáról a felelősséget, megmutatni, hogy egy kicsivel sem érek nála többet. Pedig pont, hogy ő süllyedt az én szintem alá. Aláírom, tényleg sok lányt megfektettem, még ki is használtam őket, de én legalább nem árultam el senkit. Mindenki tudhatta, mire számíthat tőlem.

A kínos csendnek az ajtó nyikordulása vetett véget. Anya a szokásostól eltérően elemében volt, egyáltalán nem tűnt fáradtnak. Láthatóan jót tett neki, hogy korábban elengedték. A dolog hátulütője, hogy nem fogadtuk valami rózsás hangulatban. Míg Blanka kisírt szemekkel pásztázta a szőnyeget, én a falra szegeztem a pillantásomat. Semmi kedvem nem volt újabb felesleges körökbe bonyolódni.

– Ajjaj, rosszkor jöttem? – ráncolta össze a homlokát anya.

Magamra erőltettem egy vigyort, úgy nyomtam egy gyors puszit a homlokára.

– Dehogy. Blanka épp menni készült.

Szerencsére a lány értette a célzást. Bár kissé kételkedve, de sarkon fordult, és az ajtó felé araszolt. Talán azt várta, hogy kikísérem, és még hisztizhet nekem egy sort. Ezúttal sajnos csalódnia kellett, kénytelen volt egyedül távozni. Eszem ágában sem volt a nyávogását hallgatnom, egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy tehette ezt Gergővel. Pláne így, hogy engem is belekevert. Oké, vágom, féltékenységi szarság, meg minden, de ezt miért nem beszélte meg a sráccal? Persze, jóval kínosabb, de azért egy fokkal ésszerűbb, mint kikezdeni a barátjával.

Anya úgy tett, mintha a köztünk lévő feszültségből semmit sem érzékelt volna. A táskáját a polcra ejtette, majd gyorsan kilábalt a cipőjéből, és a kardigánjától is seperc alatt megszabadult. Követtem a tekintetemmel, ahogy a konyha felé sétál, önkéntelenül is a nyomába szegődtem. Rajta kívül senkire sem számíthattam az ügyben. Mégis, hogy mondhattam volna el Gergőnek, hogy a csaja megcsókolt? Dórinak, hogy a barátnője megkattant? Még Biára, vagy Somára sem számíthattam, biztos, hogy még ha nem is szánt szándékkal, de eljárt volna a szájuk Gergő előtt.

Egyedül anya állt pártatlanul a témához.

– Jók az illatok – villantotta rám a fogsorát. – Kár, hogy mirelit.

Unottan megcsóváltam a fejem. Ezúttal nem voltam vevő a viccelődésére.

– Nem volt itthon más, de meg akartalak lepni.

– Ja, nem gond. Voltam vásárolni – bökött az asztalon árválkodó szatyor felé. – Sokkal inkább aggaszt, hogy úgy bambulsz magad elé, mint akit megszálltak. Mesélj, mi történt?

Semmit sem hagytam ki, kezdve a véletlen találkozástól – amivel kapcsolatban már nem is voltam benne annyira biztos, hogy nem volt megszervezve – a csókon és az értelmetlen magyarázaton át, egészen a szóváltásunkig mindenről beszámoltam. Így, elmondva még nagyobb baromságnak tűnt az egész. Mert, most őszintén, ki az, aki kikezd egy másik fiúval, csak azért, mert féltékeny a barátjára?

Anya szótlanul hallgatott, még csak meg se rezdült az arca a beszámoló hallatán. Az állát összekulcsolt kezein pihentette, karamellaszínű szemét a világ minden kincséért sem szakított el volna rólam. Csak akkor mutatott valami mozgást, amikor egy rakoncátlan tincs a homlokába hullott. Láttam rajta, hogy érdekli, amit mondok, de nem keresi a probléma megoldását. Nem volt rá szüksége. Mintha a kezdetektől fogva pontosan tudta volna, mire ment ki a játék.

– Fura sztori – jegyezte meg, mikor a végére értem. – Blanka nem tudta, mit csinál. Az érzelmei vezérelték.

– Zseniális – nyögtem fel gúnyosan. – Szóval már belém is van zúgva?

– Nem azt mondtam. Jó ég, te tényleg nem értesz a nőkhöz! – Ellenkezni próbáltam, ám anya egyetlen pillantással belém fojtotta szót. – Akár hiszed, akár nem, nem lehet mindenki olyan magabiztos, mint te. Mellesleg megértem Blankát, a drágalátos barátod előéletét ismerve nem csoda, hogy besokkalt.

Felvont szemöldökkel bámultam rá. Meglepett, amit mondott, azt hittem, kedveli Gergőt. Rögtön szavat is adtam a nemtetszésemnek.

–Na, azért ennyire ne védd a csávót! – fordult körbe a barna írisz. – Pontosan tudod, hogy akadtak kalandjai rendesen. Blanka meg nem a túlterjedt önbizalmáról híres, teljesen érthető, hogy féltékeny. Ne hidd, hogy bejössz neki, a csókkal valószínűleg azt akarta bizonyítani, hogy ő is van olyan kapós, mint a barátja.

Még mielőtt ellenkezhettem volna, folytatta.

– Miért gondolkozol ilyen egyszerűen? Mintha mindennek csak egy oldala lenne. Pláne így, hogy Blanka világosan elmondta, mit miért tesz. Oké, össze van zavarodva, feltételezem, életében először szerelmes, és nem tudja kezelni a helyzetet.

Kezdett elegem lenni abból, hogy sajnálja a lányt. Most komolyan nem érti, hogy megcsalta a barátomat? Igaz, egy csók nem nagy szám, ha mondjuk, részegen lekap valakit egy buliban, nincs semmi gáz. Megígéri, hogy többet nem fordul elő, és kész. De könyörgöm, tegyünk már különbséget, a csak színjózanul hajtott rám, aztán meg még Gergőt szidta!

– Csak azt ne mondd, hogy szerinted ez normális – néztem a szemébe. – Mert a megcsalás sosem az.

Nem úgy reagált, ahogy vártam. Még csak meg sem fordult a fejében, hogy igazat adjon nekem. Úgy pattant fel, hogy kis híján magával rántotta a széket. Göndör fürtjei szanaszét álltak, hófehér bőre kivörösödött a dühtől, és ha mindez nem lenne elég, hozzá úgy ordított velem, mintha legalább tömeggyilkosságba keveredtem volna.

– Elárulnád, kedves Dávid, hogy a picsába lehetsz ennyire álszent? Igen, jól hallottad, az vagy! Itt teszed az agyad, hogy milyen nehéz az életed, magadban már mindennek elmondtad Blankát, és közben fel se tűnik, hogy ugyanazt csinálod, mint ő. Mert igen, engedd meg, hogy felvilágosítsalak, kettőtök közül még mindig te vagy az, aki össze-vissza csal mindenkit mindenkivel! – Olyan vádlón hadonászott felém, hogy jobbnak láttam hátrálni pár lépést. – Ó, és ha már a béna indokoknál tartunk, szerinted az mennyire megy át a rostán, hogy te megteheted, mert… miért is? Ja, tudom! – csettintett gúnyosan. – Mert maga vagy a megtestesült tökéletesség, és egyébként is, Dóri csak a szeretőd, kit érdekel, mi játszódik le benne, nem igaz?

– Várj, mi van? – kaptam a fejemhez. – Most hogy jön ide Dóri?

Anya lemondóan rázta a fejét, vörös tincsei az arcába hullottak. Még soha nem nézett rám olyan csalódottan, mint akkor. Nem úgy, mintha kedve lenne felképelni, vagy, mintha megöltem volna valakit. Ez más volt. Fájdalmasabb. Elgondolkodva vizslatott, mintha azon törné a fejét, mint rontott el, hogy idáig fajultak a dolgok.

– Úgy, hogy kihasználod. Mindenkit kihasználsz, Dávid – sóhajtott fel. A hangjában a lemondás érce bujkált. – Dórit, Anettet, Biát, meg még ki tudja, hány lányt. Úgy állítod be a helyzetet, mintha normális lenne, és hálával tartoznának neked, csak mert lefekszel velük. Pedig még csak fel sem vállalod őket. Igen, a haverjaiddal megvitatod az ügyet, de az nem ugyanaz, mintha kézen fogva sétálnátok a suliban, és mindenki tudná, hogy együtt vagytok. Mindegy, úgysem érted – fordította el a fejét. Hirtelen a hűtő megtöltése mindennél fontosabbá vált számára. – Nem tudhatod, milyen érzés.

Azt mondják, az embernek a lelke mélyén létezik egy titokzatos része. Valami, ami felhívja a figyelmét a bajra, a titokra. Ez a hatodik érzék, ami megsúgja a rosszat. Csendesen, észrevétlenül lopakodik, hogy csak szükség esetén törődjünk vele. Az enyém azonban sikoltott, akár egy halálraítélt. Tudtam, egyszerűen éreztem, hogy gáz van. Vagyis, csak volt. Ahogy anya hátát néztem, megfogalmazódott bennem valami. Titkolózik. Történt valami, amiről nem beszél. Nem mer róla beszélni, mert fél a következményektől.

Nem bírtam ki, hogy ne lépjek oda hozzá. Meg akartam nyugtatni, bebizonyítani, hogy nekem mindent elmondhat, de semmi használható nem jutott eszembe. Így csak megsimítottam a vállát, és egy apró puszit nyomtam a hajára. Anya végre megfordult, pillantását az enyémbe fúrta. Számtalan érzelem viaskodott a karamellaszínű szempárban, de nem adott időt, hogy eltöprengjek felettük. Csak megsimította az arcomat, aztán a mellkasomhoz bújt. Bizonyára azt hitte, nem hallom, amit mond. Pedig minden egyes szava beleégett az emlékezetembe.

– Nem tudod, milyen, amikor játszanak a szíveddel.