3. fejezet - "Szóval így flörtöl egy profi?"

Sziasztok! 

Itt is lenne az új fejezet, amiben feltűnik az egyik kedvenc szereplőm, sor kerül a régóta emlegetett szalagavatóra is, utána pedig jön az after, és majd az is kiderül, hogy mennyire válik be Victoria Bloom jóslata, miszerint Dóri semmi jóra nem számíthat a következő fejezetekben :D Ó, és mielőtt elfelejtem, egy kis ingyenreklám: bár az utóbbi hónapokban finoman szólva is elhanyagoltam a másik blogomat, nemsokára ott is fogok posztolni, terveim szerint egy Trónok harca-novellát, meg ha úgy alakul, és nem fulladok meg a tanulásban, akkor a jövő héten megrendeződő szüreti bálról is lesz majd egy cikk - és nem, nem robbantom ki a harmadik világháborút azzal, hogy én lépek fel, cserébe viszont találkozni fogok a bétámmal és barátnőmmel, Christine K. Coldmannal, yeah<3 

Hogy is volt az a "nem szeretem húzni a szót"-dolog, Maja?

Jó olvasást a fejezethez, ha van kedvetek, írjátok meg a véleményeteket<3 

Maja<3 

**** 

Dávid

A csábításnak megvannak a maga szabályai. Az évek során elég tapasztalatot gyűjtöttem ahhoz, hogy tisztán lássam a helyzetet. Megtanultam például, hogy úgy lehet a legkönnyebben elcseszni egy kapcsolatot, ha rögtön rányomulsz a csajra, és már az első mondatodból üvölt, hogy csak szobára akarod vinni. Viszont bárkit meg lehet kapni, ha eljátszod, mennyire érdekel a személyisége, flörtölgetsz vele, és elhiteted vele, hogy élete legszebb élményétől fosztja meg magát, ha lemond rólad. Az se árt, ha elhívod valahova, ahol lehetőleg ellazul, aztán már semmi sem állhat a becserkészés útjába.

Alig egy óra választott el a szalagavatótól, és minden a feje tetejére állt. Hajdú már most a könnyeivel küzdött, Bokros félpercenként elismételte, mire kell figyelnünk, a lányok még utoljára megigazították a sminkjüket, egy B-s gyerek leitta magát kólával, és zsebkendőért rohangált… Mindenki kellően megőrült. Engem azonban még mindig nem hozott lázba a keringő. Csak arra vártam, hogy minél előbb túllegyek rajta, és Dóri közelébe férkőzzek. Mint utóbb kiderült, a szerencse nekem kedvezett: Gergő még a fogadás előtt elhívta Blankát a bálra, sőt azt is felajánlotta neki, hogy még egy embert magával hozhat. Szinte biztosra vettem, hogy a barna hajú lány választása Dórira esik. Úgy tudtam, Blankának két közelebbi barátnője van, Dóri és egy Rácz Dominika nevű lány. Utóbbi – a gimi fiú részlegének legnagyobb sajnálatára – azonban nem arról volt ismert, hogy nagy társaságba járjon. Nem igazán ástam bele magam a sztoriba, mert nem ismertem a lányt, és nem állt szándékomban megfektetni. Átlagos plázacicának tartottam, aki önmagán, meg a celebeken kívül másról sem tud beszélni. Nem egy hasonló típusú lánnyal volt már dolgom, így nem éreztem égető kényszert arra, hogy őt is felvegyem a listámra.

Ezúttal a változatosság mellett voksoltam. Mérget mertem volna rá venni, hogy az est végére megkapom Dórit, már csak a módszert kellett kidolgoznom. Minden bizonnyal szokatlan lesz, hogy ezúttal a művészetről kell dumálnom, de ha ez kell ahhoz, hogy a fekete hajú lány széttegye a lábát, hát állok elébe! Egyébként is, lehet, hogy kiderül, tök normális a csaj, és szándékosan hagyta el azt a rajzot, csak hogy felkeltse vele a figyelmemet.

– Blanka eljött, ugye? – kérdeztem Gergőt.

A barátom felvont szemöldökkel nézett rám. Érdekes volt szmokingban látni a lazább ruhákat kedvelő fiút, kicsit úgy festett, mint egy pincér. Mindez sokkal kevésbé tűnt viccesnek, amikor megpillantottam a saját képmásomat a tükörben. Az öltöny és a fehér ing távol állt a stílusomtól, legutóbb az évnyitón parádéztam hasonló cuccban. Sosem értettem azokat az embereket, akik a hétköznapokon is hasonlóan kicsípték magukat. Minek? Pár elegánsabb holmi senkit sem tesz szexibbé, mint ahogy rondábbá se. Felesleges pénzkidobás az egész, pláne ha azt is hozzávesszük, mennyire kényelmetlen.

– Még jó! – vigyorodott el boldogan. – Tudod, én hívtam.

Gyors biccentéssel nyugtáztam a dolgot. Hát persze, hülye lenne otthon maradni! Igazság szerint nem is Blanka érdekelt, sokkal inkább a kísérete.

– Dórit láttad?

– Azért annyira nem jó csaj, hogy így beindulj! – röhögött fel lazán, majd biztatóan megveregette a vállamat. – Amúgy ja, itt van. Meg fogsz lepődni, hogy néz ki!

– Miért is? – kapcsolódott be a társalgásba egy nem kívánt harmadik. – Elhagyta a bőrdzsekijét, vagy szimplán leesett neki, hogy lányból van?

A beszólás hallatán mindössze egy unott szemforgatásra futotta tőlem. Közben két kérdés fogalmazódott meg a fejemben. Egy: mikor száll már le Anett a magánéletemről? Kettő: mióta hallgat ki? Valami azt súgta, jobban járok, ha megválaszolatlanul hagyom őket. A táncpartnerem nem csak a folyamatos nyomulással próbálta bebizonyítani, hogy életem legnagyobb baklövése volt szakítani vele. Talán még el is viseltem volna, hogy minduntalan közelemben ólálkodik, sőt valahogy – nagyon-nagyon hosszas és kínkeserves szenvedések árán – még azon is túltettem volna magam, hogy amint lehetősége nyílik rá, minden értékét kiteszi előttem, de afelett képtelen voltam napirendre jutni, miért ócsárolja a többi szeretőmet. Mindenki más belenyugodott a ténybe, hogy osztozni kell rajtam, Anett azonban már a kapcsolatunk alatt is mindenkire beszólt, akivel kavartam. Szegény mindig is a féltékeny lányok táborát erősítette, de azért ezúttal visszavehetett volna egy kicsit. Nem értettem, miért hiszi azt, hogy érdekel a véleménye. Az ex és a párkapcsolati tanácsadó közt van némi különbség.

– Elárulnád, kedves Anett – vettem elő a bájmosolyomat. –, hogy mikor kérdeztelek? Mintha nem hallottam volna, de biztos csak véletlen…

Nem igazán zavartatta magát. Egy drámai sóhaj kíséretében megigazította világosbarna loknijait, aztán közelebb húzódott hozzám. Smaragdzöld írisze kihívóan csillogott, de nem úgy, mint a Balaton-parton. Ezúttal nem akart elcsábítani, hanem a saját igazát védte. A hirtelen dühtől megmozdult benne valami. Még sosem beszélt olyan szenvedélyesen, mint most.

– Elárulnád, kedves Dávid – utánozta a hangsúlyomat, enyhén túljátszva a szerepét. –, mit szoktál szívni? Komolyan, nem vágom, mit látsz abban a csajban. Tök átlag az arca, és az alakja sem olyan jó… Egyáltalán, hogy jöttél rá, hogy létezik?

Úgy döntöttem, itt az ideje lerázni a lányt. Rá se néztem, egyszerűen eltoltam magamtól, és jobb társaság után néztem. A barátkozás – csakúgy, mint a flörtölés – sosem okozott gondot, az évfolyamból gyakorlatilag bárkihez odacsapódhattam, akihez csak kedvem tartotta. Na, igen, megvan az előnye, ha a gimi legnépszerűbb diákjaként tartanak számon. Mindenki veled akar lógni, biztos helyed van a legőrültebb bulikban, és ha jól kevered a lapokat, még a tanárok is elnézőbbek veled. Persze ahhoz, hogy a suli királyává válj, nem árt némi ész, és a szexiség is elengedhetetlen. De mivel egyikben sem szenvedtem hiányt, az első naptól kezdve nem volt kérdés számomra, hogy az időm nagy részét a menőkkel fogom tölteni.

– Hogy bírod? – veregette meg a vállam „együtt érzően” Soma.

Bár a mosolya az ellenkezőjéről árulkodott, mindketten pontosan tudtuk, mennyire megérti a helyzetemet. Még tizedikben járt pár hónapig Anettel, és állítása szerint azóta nem tette túl magát a történteken. És nem, nem azért, mert annyira megviselte volna a szakítás, inkább attól sokalt be, mint mindenki más, akire a szemüveges lány kivetette a hálóját. Anett gyakorlatilag minden idejét a barátjával szándékozott eltölteni, még fociedzésre is elkísérte. Furcsamód mégis ő volt az, aki pontot tett a kapcsolatuk végére. A szakítást kiváltó ok leírhatatlanul nevetséges volt. Tudniillik, a sulinkban él egy szokás, miszerint minden osztály az érettségi szünetben megy kirándulni. Tizedikben úgy alakult, hogy a B-sek és mi ugyanazt a három napot tűztük ki. Anett a hét további részét külföldön töltötte a szüleivel, és mivel nem bírt ki pár napot a palija nélkül, felvetette Somának, hogy hagyják ki a kirándulást. Érthető okokból azonban a fiú elutasította az ajánlatát. Ez valahol érthető is, elvégre egyszer van kirándulás egy évben, ez az egyetlen alkalom arra, hogy az egész osztály együtt hülyéskedjen, vagy hányásig piáljon. Anett azonban rossz néven vette az elutasítást, és azzal a lendülettel ki is adta Soma útját. Mondjuk, ha engem kérdeztek, azért a haverom szíve se tört darabokra…

– Szarul, de büszkén! – motyogtam fáradtan.

A társaság egyöntetű nevetést hallatott, majd másra terelték a szót.

– Amúgy nem értem, mi baja van… – tanakodott hangosan Bia. – Nekem egész szimpi ez a Dóri, tudjátok, tavaly együtt jártunk rajzszakkörre. – Egy sokat sejtető mosolyt küldött felém, majd játékosan belebokszolt a vállamba. – Aztán csak ügyesen, HD! Tudod, virág az ágyon, édes bókok, meg a jó kis naptár, amit nem nézünk el, ugyebár…

– Miért érzem úgy, hogy még a nyolcvanéves érettségi találkozón is ezzel fogsz szívatni? – forgattam meg a szemem, de magamban már csak mosolyogtam a régi sztorin.

– Nem is tudom – nevetett fel kedvesen. – Talán mert kicsit kínos volt, amikor a nagyszüleid ránk nyitottak.

A szerencsétlen eset felemlegetése mindig is megmosolyogtatta a barátaimat, nem csoda hát, hogy rögtön kezdetét vette a sztorizgatás. Mindenki belelendült a kínosabbnál kínosabb randik elemzésébe, ezzel is oldva a feszültté vált legkört. Miközben a többieket hallgattam, nem álltam meg, hogy ne idézzem fel Biával töltött heteket. Azt hiszem, az évfolyamtársam sokban hasonlított Dórira, és nem is csak a fekete tincsei miatt. Bár őt a fotózás mindig is jobban vonzotta a rajzolásnál, azért a művészetek iránt is érdeklődött valamelyest. Ha az emlékezetem nem csal, eddig ő volt ez egyetlen szeretőm, aki a szakítást követően nem akart megkövezni, sőt annak sem érezte szükségét, hogy piócaként tapadjon rám. Többek közt ennek is köszönhető, hogy megmaradt köztünk egyfajta haveri viszony, és mindenféle zavart motyogás nélkül tudtuk felemlegetni a közös múltunkat.

A hülyülésnek Bokros parancsoló hangja vetett véget. A tánctanárunk megadta a módját a szalagavatónak, a szokásos kiképzőtisztre emlékeztető szürke szettje helyett egy elegáns, királykék kosztümöt húzott az esemény tiszteletére. Az arcán ismeretlenül kedves mosoly játszott, miközben megkért minket, hogy rendeződjünk párokba, és álljunk be a helyünkre. Azelőtt még sosem beszélt hozzánk ilyen nyugodtan, egy pillanatra el is gondolkoztam rajta, nem őrült-e bele véletlenül a stresszbe. Meglehet, az nyugtatta meg, hogy az osztálytáncokba nem csúszott látványosabb hiba. Mondjuk, ahhoz nem sok köze volt, magunk szerveztük meg a koreográfiát.

Még akkor sem estem pánikba, amikor a tánctérre léptünk. Nem izgattam magam az előadás miatt. Tudtam, hogy semmi sem történik, ha elcseszek valamit. Nagyobb kihívást jelentett számomra, hogy kiszúrjam Dórit a nézőtéren. Lassan, figyelmesen fürkésztem az arcokat, közben persze megragadtam az alkalmat, hogy véletlenszerűen rákacsintsak pár csinosabb lányra. Még ha ezt az estét kizárólag Dórinak szeretném szentelni, nem zárkóztam el másoktól sem, meg amúgy is, legalább okoztam nekik pár kellemes percet.

A művészlány keresésének végül az Once Upon a December ismerős dallama vetett véget. Önkéntelenül is elmosolyodtam, és közelebb húztam magamhoz Anettet. Igyekeztem kerülni a pillantását, és tartani magam a zene üteméhez. Nem ment könnyen, a végére sikerült összezavarodnom. Az sem segített sokat, hogy a párom a tánc közepénél egyszerűen elengedte a kezem, és ráborult a mellkasomra. Jobb híján a hátát kezdtem simogatni, és próbáltam nem figyelembe venni, hogy már megint arról az átkozott balatoni kirándulásról magyaráz.

Szinte észre se vettem, milyen hamar elteltek a percek. Míg az egyik pillanatban Anettet tartottam a karjaimban, a másikban egy tizedikessel táncoltam. Kicsit igazságtalannak éreztem, hogy így lecsapott rám, de nem akartam elutasítani. Nem lepett meg, hogy alig bírt szóhoz jutni, így legalább könnyebben lerázhattam. A tőlem telhető legudvariasabb módon megköszöntem neki a táncot, aztán faképnél hagytam. Szinte már láttam a lelki szemeim előtt, ahogy elújságolja a barátnőinek, hogy fél percig a karjaimban tartottam.

Lassacskán felbomlottak a párok, mindenki a rokonait, és a barátait vitte táncba. Én sem terveztem másképp. Bár szándékomban állt megforgatni Dórit a bál során, előtte még akadt egy kis elintéznivalóm.

A terem szélén pillantottam meg, a széksoroknál. Elsőre alig ismertem meg, annyira kicsípte magát az alkalomra. Vörös, hullámos haját elegáns kontyba tűzte, hosszú lábai még a zöld ruha takarásában is kiválóan érvényesültek. Nevetgélve beszélgetett pár ismerősével, még akkor sem szakította el tőlük a pillantását, amikor megindultam feléjük. Tudtam, hogy rólam beszél; mindig ezt tette, ha nagyot alakítottam. Márpedig a keringő hatalmas dobásnak számított a szemében, még akkor is, ha látta, mennyi fejfájást okoz nekem.

– Bocsánat – szólítottam meg a társaságot. – Elrabolhatom a hölgyet?

Mosolyogva bólintottak, majd hagyták, hogy karon ragadjam anyát, és a tánctérre terelgessem. Nem érdekeltek a felém közeledő ismerőseim, így is szívásnak tartottam, hogy nem őt forgattam meg először a bálon.

– Na, ki a legdögösebb lány a teremben? – eresztettem el egy cinkos vigyort.

– Lövésem sincs – vonta meg a vállát. – De ezt tudom, kinek vannak a legtutibb dumái…

Hangosan felnevettem, majd gyengéd csókot nyomtam az arcára. Anya sosem ellenezte a módszereimet, sőt valahol büszke is volt rá, hogy nem esik nehezemre a csábítás. Azt mondta, nem az én hibám, ha egy lány hagyja magát kihasználni. Ugyan, ki várhatná el tőlem, hogy ne a magam javát szolgáljam?

– Tudod, Dávid, amikor táncoltál – suttogta a fülembe. –, végig az járt a fejemben, hogy milyen jól mozogsz. Láttam rajtad, hogy próbálod nem elszúrni, és végig szurkoltam neked, hogy sikerüljön. Úgy látszik, bejött! – Megszorította a kezem, a szemében a meghatottság könnyei csillogtak. Tizennyolc éve ismertem; pontosan tudtam, hogy komolyan beszél, mint ahogy azzal is tisztában voltam, hogy nemsokára elvicceli az egészet. – Mondjuk, azt megköszönném, ha legközelebb nem azzal jönne mindenki, hogy miért bámultad végig a párod dekoltázsát, de mindegy. Legalább megértik, miért vigyorogtál, mint egy idióta.

Nem bírtam ki röhögés nélkül, anya rögtön csatlakozott hozzám. Természetesen mindketten tudtuk, hogy csak szívatott, Anett idomai már egy ideje nemigen hoztak lázba. Egy cuppanós puszit nyomtam a homlokára, miközben azon morfondíroztam, mi lenne velem, ha más lenne az anyám. Tuti nem bírnám idegekkel a fegyelmet, meg a számonkérést. Még szerencse, hogy neki esze ágában sincs minden apróságon fennakadni, és hagyja, hogy magam irányítsam az életem. Lefogadom, ha fiatalabb lenne, bármi őrültségre hajlandó lenne velem.

– Hé, nagy gáz lenne, ha lelépnék? – kérdeztem pár perc után. – Nézd, a múltkor fogadtam Gergővel, hogy…

– Kérlek, kímélj meg a részletektől! – forgatta meg a szemét. – Tapasztaltam már, mire mennek ki a ti híres fogadásaitok…

Hogy megerősítsem az állítását, idiótán megtáncoltattam a szemöldököm, akár egy elcsépelt filmben a múlt századból. Anya motyogott valami olyat, hogy ha így folytatom, le fog tagadni, aztán utamra engedett.

Már vagy tíz perce nézelődtem, de még mindig nem bukkantam Dóri nyomára. A szám szélét rágva fordultam körbe, ügyelve arra, hogy nehogy belefussak egy ismerősbe, aki dumálni akar velem. A szemem sarkából láttam, hogy Gergő bemutatja Blankát néhány évfolyamtársunknak. A barna hajú lány mosolyogva fordult körbe, és rögtön magyarázni kezdett valamiről, közben pedig egyre csak arrafelé tekingetett, ahol én álltam. A remény felébredt a szívemben, valami azt súgta, Dóri a közelben tartózkodik.

  Még nem ismertem a lányt, csak annyit tudtam róla, hogy szorult belé némi tehetség a rajzolást illetően, feltűntem neki, és kerüli a rivaldafényt. Az utolsó pontból kiindulva egy olyan személyt próbáltam keresni, aki nem érzi magát túl jól, és aki legszívesebben felszívódna.

  Pár perc múlva meg is találtam. Néhány méterre állt tőlem, szemmel láthatóan mindent megtett volna azért, hogy átvágjon a tömegen, és Blankáék társaságához érjen. Nem teketóriáztam, azonnal akcióba lendültem. A beígért két sör nem igazán érdekelt, sokkal inkább hajtott a dicsőség, hogy elmondhassam magamról, hogy még egy művészkét is sikerült megszereznem egy éjszakára. Bevetettem a legékesebb mosolyom, úgy simítottam meg a lány karját. Valószínűleg meglepte a közeledésem, fogalma sem volt róla, ki szeretne beszélni vele a szalagavató végén, egy csicsás tornateremben, ahol az emberek heringek módjára tolonganak.

  Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban, amikor egymás szemébe néztünk. Dóri szemöldöke a homloka közepéig szaladt, úgy méregetett, mintha legalább egy szál alsógatyában álltam volna előtte. Jó, talán egy fokkal kevésbé lelkesen.

  Míg ő azt próbálta feldolgozni, hogy megérintettem, engem a kinézete késztetett csodálkozásra. Korábban nem igazán foglalkoztam vele, a rajzteremben sem nyílt alkalmam igazán végig mérni, most azonban bepótoltam az elmaradást. Az arcán a döbbenet játszott, ám még így, hajtövig feltolt szemöldökkel sem tűnt csúnyának, sőt, azt kell, hogy mondjam, egész szépnek láttam. Ahogy elnéztem, nem kent a fejére nyolc kiló festéket, csak hogy vonzóbbnak állítsa be magát. Fekete haja hosszú hullámokban omlott a vállára, kék szemében a zavartság és a fáradtság elegye ült. Elegáns, rózsaszínes ruhájával taglózott le a leginkább. Még hogy nem jó az alakja! Hirtelen még az eddiginél is nevetségesebbnek tűnt Anett korábbi megjegyzése. Dóri vitathatatlanul tudhatott valamit, még ha nem is látszott rajta, hogy olyan jól szórakozna. A kisestélyije nem mutatott sokat, éppen csak annyit, hogy kellőképpen beindítsa a fantáziámat. Nem volt túl hivalkodó, a viselője nyilván nem érezte szükségét, hogy mindenét megmutassa a bálon. Persze, ez nem jelentette azt, hogy az afteron is ez lesz a helyzet. Legalábbis ha rajtam múlik, lényegesen kevesebb ruhát visel majd a buli végére…

  Eszem ágában sem volt várni, rögtön bele is csaptam a lecsóba. Persze csak finoman, nehogy gyanút fogjon. Bár így, hogy kissé kicsípte magát, máris szexibbnek találtam, mint korábban, de tartanom kellett magamat a szabályokhoz és a tervemhez. Így hát közelebb hajoltam hozzá, és egy kedves mosolyt villantottam felé.

– Hova sietsz, Dóri? – Vétek lett volna, ha nem hangsúlyozom ki a nevét. Ezzel értem el, hogy különlegesnek érezze magát, olyannak, akit észrevesznek a nagymenők. – Még csak most kezdődik a buli…

  Mármint, az a része, amit élvezni fogok, tettem hozzá magamban.

  Dóri meglepően közvetlenül reagált, legalább úgy, mintha évek óta ismernénk egymást. Ugyan még nem sikerült előcsalogatnom a mosolyát, de legalább nem parázott be attól, hogy megszólítottam. Kezdetnek nem rossz, legalább nem mániákus a csaj.

– Ez a puccparádé nem az én világom. Mindenki örül a fejének, miközben hónapokon át szenvedtetek azért, hogy három percig táncoljatok.

Na, ez betalált. Dóri egy mondatban tökéletesen összefoglalta az egész szalagavató lényegét. Nem hiszem, hogy nagyon átérezte a táncórákkal járó kínkeserves szenvedéseimet, mert neki nem nyávogott felváltva a tanár és Anett a fülébe, de azért gondolatban adtam neki egy piros pontot, amiért nem várta el tőlem, hogy az ünnepségről áradozzak.

 –   Mármint, ne értsd félre, ügyesek voltatok, meg minden, de ez az egész… Nem az én műfajom.

  Ez viszont nem tetszett. Üvöltött a lányról, hogy csak azért egészítette ki magát, hogy ne bántson meg. A beszélgetésünk már majdnem zátonyra futott, még szerencse, hogy előre felkészültem. Nem érhettek meglepetések, tudatosan kezdtem vele flörtölni.

– Ja, vágom, a fekete szépség a bőrdzsekijével! – nevettem el magam, majd közelebb hajoltam a lányhoz. Úgy gondoltam, nem árthat, ha kicsit szórakozok vele; eleinte úgy tettem, mintha az ajkai felé közelítenék, de végül a fülénél kötöttem ki. Elfojtottam magamban egy vigyort, amint megéreztem, hogy egy pillanatra gyorsabban vette a levegőt. Nocsak, a végén még kiderül, hogy a kiscsaj könnyebb préda lesz, mint gondoltam! És a java még hátra van… – Milyen fura, hogy a legtöbben nem is sejtik, hogy a kemény külső mögött egy igazi művészlélek lakozik…

–  Mire gondolsz?

  Túl hamar válaszolt, túl gyorsan és távolságtartóan ahhoz, hogy ne jöjjek rá, hogy áll a művészetekhez. Arra tippeltem, hogy nem szívesen mesél a hobbijáról, ez pedig óriási előre lépésnek számított a tervemet illetően. Köztudott ugyanis, hogy ha nagyon belevetem magam a témába, némi kedves megjegyzéssel bárkit rá tudok venni, hogy beszéljen. Nincs ebben semmi varázslat, egyedül annyi a titkom, hogy elhitetem az illetővel, hogy rendkívül érdekfeszítőnek tartom, amiről dumál. És ha mindenféle abszurd művészről, meg tökéletes kompozícióról kell kérdezgetnem ahhoz, hogy Dóri lefeküdjön velem, hát legyen!

–  Hát a rajzolásra – közöltem egyszerűen.  – Az egyik képeden például egy sötétkék felsős alak van, akinek nem látszik az arca…

  Éreztem, hogy Dóri megremeg. A légzése ismét felgyorsult, de ezúttal nem a közelségem váltotta ki belőle ezt a hatást. Mint mindig, most is gond nélkül kitaláltam, honnan fúj a szél. Persze nem akartam zavarba hozni Dórit, így gyorsan kiegészítettem magam.

– Pár napja találtam meg, ott hagytad a rajzteremben.

  Kedves, ellenállhatatlan mosoly, hosszan tartó szemkontaktus, bizalmasan lehalkított hang. Úgy tűnik, ennyi pont elég volt Dórinak ahhoz, hogy elálljon a lélegzete. Ismerős pillantást zsebeltem be tőle, amivel azt üzente, megbízik bennem, vagy legalábbis egyelőre nem feltételez rólam semmi rosszat. Kétségtelenül elnyertem a szimpátiáját, még ha a zavarát nem is sikerült lepleznie. Arról kezdett magyarázni, hogy biztosan sietett, azért hagyta el a képét. Már untam a felesleges köröket, vissza akartam térni a flörtöléshez. Nem mulasztottam el az alkalmat, hogy izgalmasabb irányt vegyen a beszélgetésünk.

– Máskor azért nyugodtan szólhatnál, ha már egyszer én lettem a múzsád! – Értetlen pillantása elárulta, hogy kíváncsivá tettem, most már őt is érdekli, mit szeretnék kihozni ebből az egészből. –  Tudod, az egy ezeréves felső, akkor kaptam, amikor elkezdtem a gimit. Tuti, hogy rajtam láttad. Aztán, nyilván nem tudtál ellenállni nekem, ezért rajzoltad le…

  Ezzel pedig meg is tört a jég, kinyílt az első kapu, ami a fekete hajú lány lábai közé vezetett. Ugyan még nem nevette el magát, és a szemeit is megforgatta, de elmosolyodott, most először a bálon. Korábban sem kételkedtem a sikeremben, de most már tényleg száz százalékosan biztos voltam benne, hogy nem lesz gond. Nem maradt más hátra, mint belevetni magam a témába, amihez a lány ért. Teljesen általános kérdéseket tettem fel, leginkább arról faggattam, miért szeret rajzolni, hogyan kezdte, meg hasonló dolgok, amikből azt szűrhette le, hogy érdekel a hobbija. Feltehetően jólesett neki az érdeklődésem, és remekül érezte magát a társaságomban. Kár, hogy néha kicsit megeredt a nyelve, annyit magyarázott, hogy már nem is tudtam követni, miről beszél. Ilyenkor csak mosolyogva bólogattam, és fokozatosan a tánctér felé terelgettem a lányt. Ahogy láttam, nem igazán vonzotta a parkett. Mi tagadás, engem sem akartak kikiáltani a keringő koronázatlan királyának, de azért ragadt rám egy s más a hónapok során. Egyébként sem kellett túl sokat mutatnom, a mosolyom Dóri összes kételyét eloszlatta. Csak akkor rezzent össze kissé, amikor beraktak egy dalt, amitől valamennyi jelenlévő vad ovációban tört ki. Még szerencse, hogy az ajkaim meggátolták a menekülésben. Mint ahogy azt előre sejtettem, a finom puszi megtette a hatását. Nem tudott ellenállni nekem, rögtön át is karolta a nyakamat. Válaszképp a csípőjére csúsztattam a kezem, és a fülébe kezdtem suttogni.

– Remélem, ennél jobban szeretsz bulizni!

–  Az attól függ, mit értesz buli alatt! – érkezett a válasz. Bár nem láttam az arcát, mérget vettem volna rá, hogy mosolyog.  –  Ha normális zenére táncolhatok, amit nem a múlt évezredben írtak, és mehetek farmerben, akkor nincs kifogásom a bulik ellen.

  Nem kevés erőfeszítésembe került, hogy ne röhögjem el magam. Valószínűleg Dóri Blankáék előtt is mindig ilyeneket mondott, ezért is gondolta Gergő, hogy nem tudom megfektetni. Mi tagadás, a tény, hogy a csaj kicsit máshogy működött, mint a többiek, megnehezítette a feladatot, de egyben izgalmassá is tette azt.

–  Ma este a haverom tart egy bulit. Nagyjából az egész évfolyamot meghívta, meg még néhány alsóst. Tudod, megünnepeljük, hogy túléltük a szalagavatót komolyabb agyhalál nélkül! – Ekkor nevettünk fel először egyszerre. Sőt, még ha kicsit közelebb is húzódtunk volna egymáshoz. –  Ha gondolod, eljöhetnél. A srác az évszázad partijára készül.

  Mindezt úgy mondtam, mintha teljesen mellékes információ lenne. Dóri büszkeségét azonban felébresztettem, megint éreztettem vele, hogy megakadt rajta a figyelmem. Kissé oldalra döntötte a fejét, rózsás ajkán huncut mosoly játszott. A sötétkék szempárban megcsillant valami, ami ismételten felkeltette az érdeklődésemet. Egy pillanatra kétségbe estem, hogy nincs kedve eljönni. Fejben már elő is készítettem a legmeggyőzőbb érveimet, ám mielőtt előállhattam volna velük, Dóri a számra tapasztotta az ujját. Értetlenül kémleltem az arcát, lövésem sem volt, mit akar ezzel az egésszel.

– Aranyos, hogy szerencsétlennek gondolsz – csóválta meg a fejét. Meg sem rándult az ajka, egyedül a szeméből tudtam kiolvasni, hogy valójában mulattatja a helyzet. – De az afterra már meghívtak.

– Csak a biztonság kedvéért kérdeztem – vágtam rá ösztönösen. Igazából persze fel se merült bennem, hogy Gergő elhívta volna a lányt; utólag belegondolva inkább Blankának köszönhettem, hogy megjelent a barátom házában. – Mondták már egy páran, hogy ez a legrosszabb szokásom…

– Mármint mi? Hogy fél perce rá vagy állva az ujjamra?

Halk nevetést hallattam, majd elengedtem a kezét. Úgy tűnt, Dórinak nem igazán tetszett a rögtönzött akcióm. Lassacskán kezdtem rájönni, hogy kissé át kell gondolnom a módszereimet, ha le szeretnék feküdni a lánnyal. Mindenesetre azt már tudtam, hogy az ujját ne csókolgassam, arra ugrik.

– Nem – forgattam meg a szemem vigyorogva. – Inkább az, hogy rögtön elhívom az új ismerőseimet valahova, már ha az illető megérdemli…

Dóri ismét felvonta a szemöldökét, a kék szempárban pedig ismerős, játékos fény csillant. A karját gyengéden a nyakam köré fonta, majd közelebb férkőzött hozzám. Szinte éreztem, hogy Anett pillantása lyukat éget a hátamba, mint ahogy a többiek figyelmét is sikeresen felkeltettük. Dóri háta mögött elkaptam Gergő pillantását, és egy diadalittas mosolyt küldtem a barátom felé. Ugyan még nem nyertem, de minden esélyem adott volt, hogy megdöntsem a művészlányt.

– Tényleg? – vetette oda mintegy mellékesen. – Na, és mivel vívtam ki ezt az elismerést?

– Egyszerű – Újra bevetettem a jól ismert trükköt. Elhitettem vele, hogy az ajkait veszem célba, míg végül a fülcimpájánál kötöttem ki. A tőlem telhető leghalkabban suttogtam, ügyelve arra, hogy csak Dóri értse, amit mondok. – Túl szexi vagy.

Azt a reakciót kaptam, amire vártam. A szívverése azon nyomban felgyorsult, a karján édes borzongás futott át. A megjegyzésemmel magas labdát adtam neki, már csak rajta múlt, lecsapja-e, vagy sem. Kissé elhúzódtam tőle, hogy megtudjam, hogy fogadja a bókot. Nem azt kaptam, amire számítottam. Nem pirult el, nem kezdett zavart motyogásba, de a mindent elsöprő rajongás jelei sem ültek ki az arcára. Csak nézett rám azokkal a nagy, sötétkék szemeivel, miközben a fejét rázta. A mozdulataiban nyoma sem volt lekezelésnek, vagy tehetetlenségnek, inkább olyannak tűnt, mint aki… nem is tudom… mint aki jól szórakozik.

– Szóval így flörtöl egy profi? – mosolyodott el végül. Ezzel tudtam, hogy nyert ügyem van; rájött, hogy nem csak barátkozni mentem oda, és nem utasította el a közeledésemet. – Ez tetszik, lehet, hogy majd én is bevetem valamikor.

– Csak magadnak köszönheted! – vetettem egy jelentőségteljes pillantást a ruhájára. – Remélem, a bulira is kicsíped magad!

A bál a vége felé közeledett, a legtöbben már nagyban búcsúzkodtak. Én sem akartam tovább maradni, már úgyis lerendeztem, amit akartam. Mosolyogva megköszöntem Dórinak a táncot, aztán megindultam a kijárat felé. Alig tettem pár lépést, újdonsült ismerősöm máris utánam kiáltott.

– Nem terveztem szoknyát húzni – ismerte be egyszerűen. – Remélem, azért anélkül is felismersz…

–Amíg ott vagy, tök mindegy, miben jössz!

Úgyis lekerül rólad, tettem hozzá magamban egy sunyi vigyorral.