4. fejezet - Túlöltözött

Sziasztok! 

Na, ki volt az a szerencsétlen, aki megígérte, hogy most már tutibiztos, hogy csütörtökön jönnek az új részek, és az említett napon olyan szinten lebetegedett, hogy felkelni nem tudott, nem hogy posztolni? Bizony, ez Maja volt, aki nagyon sajnálja, és nem is pofázik tovább, csak itt hagyja ezt, amiben, hmm, beindulnak az események :D 

Jó olvasást! 

****

Dóri

Látszólag a rúzsával foglalatoskodott, de én tudtam, hogy egy másodpercre sem szakítaná el a pillantását rólam. A tükörből nézett vissza rám, szinte már féltem, hogy a tekintete felperzseli a törékeny üveget. Nem érdekelte a majdnem hét évre visszanyúló barátságunk, ebben a kérdésben nem nyitott vitát.

Azt gondolta, hazudok. Még az afterra való készülődés sem terelte el a figyelmét, nagyjából két percenként megkérdezte, nem felejtettem-e ki valami fontosat, én meg csak ismételgettem magamat, azt hangoztatva, hogy ne nézzen hülyének. Meg se fordult a fejemben, hogy kikezdjek Hollósy Dáviddal, amúgy is ő indítványozta a flörtölést.

Még két óra elteltével is mosolyogni támadt kedvem, ha felrémlett előttem a sármos arc, a barátságos mosoly, a felém nyúló kéz, és az elegáns szmoking képe. Az igazat szólva meglepett, hogy a suli nagymenője felkért táncolni. Korábban még sosem beszéltem a sráccal, így csak azt tudtam, amit mások elmondtak róla. Például, hogy kajakozik, néha még versenyekre is eljárt, jó eséllyel ennek köszönhette az izomzatát. Mindig is nagy partiállat hírében állt, nem akadt buli, ahol nem volt jelen. Nagyjából mindenkivel jó viszonyt ápolt, aki számított a suliban, így a legtöbben HD-nak hívták. Ő töltötte be a műsorvezető szerepét a gólyaavatón, és más iskolai rendezvényeken is. Ebből a szempontból megbízható fiú volt, mégis a hódításai tették ismertté. Ha nem bújt ágyba a fél sulival, akkor nekem egy pálcikaember lerajzolásával is gondjaim adódtak.

Nem viselkedhettem álszentként, korábban megvolt a véleményem a fiúról. Bár nem viszonyultam hozzá olyan ellenségesen, mint Nika, azért igyekeztem megtartani a két lépés távolságot. Egyszerűen nem tartoztunk egy súlycsoportba. Sosem számítottam lúzernek, a gimiben is megtaláltam a saját társaságomat, de nem éreztem szükségét, hogy Dáviddal lógjak. Nem jelentett számomra semmit, csak egy volt a sok macsó közül, akin alkalomadtán jólesett legeltetni a szemem. Az osztálytársaimmal ellentétben nem ringattam hiú ábrándokba magam a fiúval kapcsolatban, mint ahogy annak sem éreztem szükségét, hogy a jelenlétében úgy mászkáljak, mintha kezdődő csípőficamban szenvednék.

A szalagavató azonban megváltoztatott bennem valamit. Rádöbbentem, hogy a srác egész jó arc. Közel sem olyan fennhéjazó barom, mint ahogy azt korábban gondoltam, sőt a maga módján még kedves is. Mi tagadás, kicsit meglepett, hogy flörtölni kezdett velem, ennek ellenére belementem a játékába. Ugyan, miért játszanám a szemérmest? Ki ne dobódna fel a puszta ténytől, miszerint a gimi valaha élt legnépszerűbb tanulója elárasztja bókokkal, és még az afterra is elhívja? Amúgy is szükségem volt már egy kis kikapcsolódásra, Dávid könnyedén elfeledtette velem az elmúlt hónapok idegeskedését a pályázat miatt.

Mégsem az édes pofija vagy a bókjai hagyták bennem a legmélyebb nyomot. Tisztán élt bennem, milyen nagy érdeklődést mutatott a hobbim iránt. Láttam a szemén, hogy nem csak úgy kérdezget, tényleg izgalmasnak tartotta, amit a rajzolásról meséltem neki. Ezzel akarva-akaratlan szerzett egy jó pontot. Örültem, hogy végre találtam valakit, akivel kötetlenül beszélgethetek a művészetek iránti vonzalmamról anélkül, hogy elvesztené a fonalat, vagy egész egyszerűen bealudna a nagy sztorizás közepette.

– Ugye nem gondolod komolyan, hogy ebben a cuccban felszeded Dávidot?

A gondolataimból Blanka fontoskodó hangja rántott vissza a valóságba. A barátnőm már készen állt a bulira, és nagyon úgy tűnt, minden vágya engem is partiképessé tenni. Még egy utolsó pillantást vetett a tükörképére, aztán elém toppant, és egy határozott mozdulattal a felsőmre mutatott.

– Imádom ezt a pólót, de hékás, bulizni megyünk! – Felvont szemöldököm láttán kifejtette az érveit. – Dóri, nem mondtam, hogy úgy nézz ki, mint aki most jött a sarokról, de azért egy kis extra sose árt!

Azzal a szekrényéhez lépett, és vad kutakodásba kezdett. Nem haragudtam rá, még ha kicsit túlzásnak is tartottam a lelkesedését. Valahol persze aranyos volt tőle, hogy nem csak magával törődött, hanem rám is szánt időt. Blankára időnként rájött az ötperc, ilyenkor gyakran túlpörgött, és túl sokat látott a dolgokba. A Dávidos sztoritól azonnal beindult, és egész este csak arról magyarázott, hogyan csábíthatnám el a fiút. Beletelt egy kis időbe, mire elmagyaráztam neki: eszem ágában sincs ágyba bújni a sráccal, nekem bőven elég, ha húzom egy kicsit az agyát, ám a barátnőm hajthatatlan maradt. A fejébe vette, hogy én leszek a legszexibb a partin, és HD szeme garantáltan megakad majd rajtam. Valamiért a farmer-póló-bőrdzseki kombó nem illett bele a tervébe, még ha tökéletesen ki is hangsúlyozták az alakomat, és a felsőm is többet mutatott egy picit a megszokottnál.

Ő bezzeg megadta a módját. Már akkor a fekete miniszoknyájában, és a piros blúzában nézegette magát, amikor betoppantam a szobájába. A sminkjét is tökéletesen eltalálta. Nem kent a fejére nyolc kilónyi vakolatot, de azért igenis tett érte, hogy Gergő egy pillanatra se tévessze szem elöl.

– Na, végre! Azt hittem, sose kerül elő! – fújta ki magát, miközben előmászott a szekrényéből. – Tessék, vedd fel ezt! Nem a te méreted, de ez a poén az egészben.

– Lassan fizetnem kell a munkádért! – nevettem el magam hangosan.

Blanka csatlakozott hozzám, majd felém nyújtotta a felsőt. Kicsit megküzdöttem vele, mire feljött, de megérte annyit babrálni vele. Mi tagadás, megvan a hátránya, ha a legjobb barátnőd majdnem tíz centivel alacsonyabb nálad, de vészhelyzet esetén ez nem jelent akadályt. Márpedig Blanka szerint vészhelyzet volt, én pedig jól tettem, hogy hallgattam rá. Pár perc múlva máris szabadabbnak éreztem magam. A tükörképem láttán automatikusan felfelé kunkorodott a szám széle, mert a képmásom Dávid szavait idézte elő bennem: „Túl szexi vagy!” Már előre vigyorogtam, ahogy belegondoltam, hogy reagál majd erre a szerkóra, ha már a barackvirágszínű kisestélyimet is megdicsérte. Blanka ugyanis egy enyhén kivágott, Overdressed feliratú, fehér haspólót nyomott a kezembe. Így nagyobb hangsúlyt kapott a lapos hasam, sőt a mellkasomra hulló fürtjeim is dúsabbnak tűntek. Kétségtelenül dögösnek éreztem magam a szerkóban, olyannak, aki bármit megtehet, még ha mindez csak egy parti erejéig szól is.

– Amúgy, nem azért, – jegyezte meg a barátnőm a tükörképünket vizslatva. –, de szétfagyunk, mire odaérünk.

Sebtében végig vezettem a pillantásom a szerelésünkön, és fanyalogva bár, de beláttam, hogy nem éppen a február végi hideghez öltöztünk. Még szerencse, hogy legjobb tudomásom szerint a Kátai család nem vetette meg a pénzt, nyilván fűtésre is tellett tőlük. Az odavezető utat meg csak túléljük valahogy, nyugtattam magam. Ilyen kis semmiségek nem gátolhatnak meg a bulizásban!

– Nem gáz – vontam meg a vállam. – Majd Gergő felmelegít!

Cinkos kacsintást küldtem a barátnőm felé, mire ő – szokásához híven – heherészve megigazította világosbarna fürtjeit.

– Ja, téged meg HD…

– Ne is mondd! – forgattam meg a szemem vigyorogva. – Biztos jobbnál jobb módszerei vannak… Képzeld, a szalagavatón megnyalta az ujjamat. Kicsit ijesztő volt, mint valami kiskutya, vagy nem tudom…

– Várj, hogy érted, hogy… – vonta össze a szemöldökét értetlenül.

Nem vetettem meg azért, mert nem tudott napirendre térni a végzős srác felett. Én se nagyon bírtam hova tenni, amikor megéreztem az ajkát a kezemen. Kicsit úgy éreztem magam, mint valami elcsépelt, nyálas filmben, ahol a pasas kicsit szerencsétlenebb a kelleténél. Persze, nyilván tisztában voltam vele, hogy Dávid folyamatosan csapja nekem a szelet, mégis úgy tűnt, mintha nem értené, mi a helyzet. Meglehet, az exeinél bejött ez a taktika, mindenesetre én annyira nem ájultam el tőle.

Hogy Blanka is az enyémhez hasonló páratlan élményekben részesüljön, az ajkamra tapasztottam a mutatóujját, majd lassan megsimítottam a nyelvemmel. Félek, a mutatványom kevésbé sikerült hatásosra, mint Dávidé, de legalább a lányt sikeresen megnevettettem vele.

– Hajjaj, nagyon vonzó lehetett! – táncoltatta meg a szemöldökét.

– Dávid mikor nem az? – mentem bele a hülyülésbe. – Nem is értem, miért nem akarok kikezdeni vele, tuti jó poén lenne beállni a száz csaja után százegyediknek.

– Ha elszalasztod, nem vagy százas.

– Nem gáz, leszek százegyes.

Pont, mint két lökött tinilány, egymásba kapaszkodva, viháncolva hagytuk magunk mögött a házat. Más és más célok vezéreltek minket a helyszínre; míg Blanka az egész estét a kiszemeltjével szándékozott eltölteni, abban bízva, hogy végre történik valami, engem a kötöttségek nélküli tombolás hajtott a budai házba. Sosem tartottam magam otthonülőnek, a lányokkal gyakran kimozdultunk, de az utóbbi időben erre alig jutott lehetőség. Kissé szétesett a társaságunk, Blanka nyilván Gergővel volt elfoglalva, én minden energiámat a rajzolásba, és a versenybe fektettem, Nika pedig passzív-agresszív üzemmódba váltott. Nem csoda hát, hogy az utóbbi időben alig nyílt lehetőségünk kiereszteni a gőzt, most azonban kapva-kaptunk az alkalmon, hogy – még ha kettesben is – de végre levezessük a hónapok során felgyülemlett feszültséget.

Viszonylag korán érkeztünk, de már ekkor is a feje tetejére állt az egész ház. Mindenfelé ismerős és ismeretlen arcok táncoltak piásüveggel a kezükben, már olyan is akadt, aki nyöszörögve fordult körbe, a mosdó holléte felől érdeklődve, mások pedig a kanapén ücsörögve vitatták meg az élet nagy kérdéseit. Az est fénypontját kétségtelenül Somkúti Gábor, azaz Soma jelentette, aki egyszerre két pohárból öntötte magába az vodkát, mindezt félmeztelenül – a jelenlévő lányok legnagyobb örömére, természetesen. A hatalmas helyiséget betöltötte az alkohol mámorító illata, szinte már attól szédelegni kezdtem, hogy beleszippantottam a levegőbe. A zene ezer decibellel üvöltött, a fények megállást nem ismerve futottak végig az arcokon. Még kívülállóként is megértettem, milyen sokat jelent mindez a végzősöknek: bár nagy valószínűséggel nem ez az utolsó alkalom, hogy kirúgnak a hámból, de remek alkalom arra, hogy pár órára megfeledkezzenek a rettegett tánctanár üvöltő hangjáról, és a keringővel járó megannyi felkészülésről.

A tömegből egy kéz integetett felénk, és nemsokára egy ismerős arc is társult hozzá. Mosolyogva húztam magamhoz Biát, aki köszönésképp egy cuppanós puszit nyomott az arcomra. A végzős lánnyal még tavaly barátkoztam össze a rajzszakkörön. A foglalkozáson hamar megtaláltuk a közös hangot, néha még sulin kívül is összefutottunk egy-egy kávéra, vagy kocogásra, ám mostanában nem igazán adódott alkalmunk beszélgetni. Mondjuk, az arcát elnézve, ezúttal sem jött el az ideje a tartalmas eszmecseréknek. Biáról konkrétan üvöltött, hogy nem egy poháron volt már túl, ilyenkor elég nehéz vele dumálni. Különben is, nem azért jöttünk, hogy cseverésszünk, arra bőven ráértünk az iskola falai közt is.

– Istenem, de tudtam, hogy eljössz! – visított a fülembe a lány, miután Blankát is üdvözölte. – Anett jött a süket dumájával, hogy úgysem vállalod be, meg mittomén’… De hát, na, az én barátnőm vagy, csak jobban tudom már, nem igaz?

Halvány lila gőzöm nem volt, miről beszélt, és láthatólag Blanka is az alkoholra vezette vissza a zagyválását. Jobb híján felnevettem, mire a végzős lány egy-egy rövidet nyújtott felénk. Rögtön meghúztam a poharat, éreztem, ahogy az ital bekerül a számba, majd végigfut a torkomon, magával hozva egyfajta jóleső borzongást. Egy ütemesebb szám következett, a lányok egyre távolabb sodródtak tőlem. Biát már elvesztettem, de a szemem sarkából még láttam, ahogy Blanka azt tátogja, megkeresi Gergőt. Szívecskét formáztam az ujjaimból, így biztosítva a támogatásomat. A barátnőm lazán elnevette magát, majd a szájára tapasztotta a mutatóujját, és folyamatosan tartva a szemkontaktust, megnyalta azt. Hangos nevetés hagyta el az ajkamat, bár közel sem annyira hangos, hogy túlharsogja a zenét.

Világéletemben azt vallottam, ne azért menjen valaki szórakozni, hogy másnapra egy emlékképe se maradjon az éjjelről. Sosem kívántam elvetni a sulykot, mindig igyekeztem megtartani bizonyos határokat. Ez a buli azonban más volt, mint a többi. Az elején még nem éreztem semmit, csak hagytam, hogy magával ragadjon a tömeg. Próbáltam minden ismerősömmel táncolni egy keveset, mindössze akkor hajtottam el valakit egy laza mozdulattal, ha látszott az illetőn, hogy percek kérdése, és kidobja a taccsot. Nagyjából a hatodik sörnél tarthattam, amikor úgy éreztem, le kellene állnom. Zsibbasztó fáradtság lett úrra a lábaimon, ez pedig sosem jelentett jót. Korábban már kitapasztaltam, hogy ez az első jele annak, hogy húzzam be a kéziféket, és fogjam vissza magam egy kicsit. Úgy döntöttem, megnézem a konyhát, ott talán lesz lehetőségem lepihenni. Nem egy embert kellett félre löknöm, vagy éppen átlépnem, mire rátaláltam a helyiségre. Sőt, még csodálkoztam is, amiért ilyen gyorsan ment, tekintve, hogy korábban még sosem jártam Gergőéknél. Már éppen levágtam volna magam egy székre, amikor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül. Bár a helyiségben bágyadt sötétség uralkodott, még így is felismertem a házigazdát. Láthatólag nem igazán hatotta meg, hogy a vendégei éppen szétszedik a házát, sokkal izgalmasabb elfoglaltságot talált magának. A lábát az asztalon pihentette, a kezénél helyet foglaló csikkek arra hagytak következtetni, hogy az imént szívott el pár szálat. Jobb vállán Blanka világosbarna fürtjeire lettem figyelmes, és bár a kinti őrület miatt egy szót sem hallottam abból, amit beszéltek, mérget mertem volna venni rá, hogy felesleges harmadikként furakodnék be a társaságukba. Nem volt hát kérdés számomra, hogy kettesben hagyom őket.

Jobb híján visszamentem a nappaliba, ahol valaki azonnal a kezembe nyomott két vodkát, mondván, vigyázzak rá, amíg vissza nem jön. Persze mindketten tudtuk, hogy nem tartom be a szavam. Amint az illető eltűnt egy ajtó mögött, azon nyomban felbontottam az üvegeket, és elfogyasztottam a tartalmukat. Ezután még az eddiginél is jobban szórakoztam. Úgy éreztem, szabad vagyok, bátor, és pofátlanul szexi. Az önbizalmam hirtelen növésnek indult, szinte már meg se bírtam számolni, hány emberhez mentem oda barátkozni, táncolni, vagy szimplán megölelgetni őket. Bele se gondoltam, hogy jó eséllyel olyan értelmetlenül hadoválok mindenről, mint ahogy azt Bia tette a parti elején. Csak hagytam, hogy magával sodorjon az ár, és elvesszek az alkohol édeskés világában.

Fel se merült bennem, hogy megálljt parancsoljak magamnak. Sötét tincseim izzadtan tapadtak a fejemre, a lábamon ismételten eluralkodott a zsibbadás, sőt az előttem ugráló körvonalak is elmosódni látszottak. Váratlanul erős hányinger tört rám, a fények kis híján kiégették a szemem, és már a hangzavar sem tűnt olyan szórakoztatónak. A padlót fürkésztem, pár hajszálat a fülem mögé tűrtem, úgy próbáltam kilábalni részeg iskolatársaim tömegéből. Csillapíthatatlan fájdalom hasított a fejembe, és míg a szervezetem még egy korty vodkáért imádkozott, megmaradt agysejtjeim azt üvöltötték, hagyjam abba, és húzzak haza aludni. A két fél vívódása felerősödött, én pedig egyre biztosabb voltam abban, hogy a nagy csatának hányás lesz a vége. Ezért is igyekeztem mihamarabb elhagyni a szobát. Nem gondoltam, hogy anyukám készen állt volna azokra az átkokra, amit egy összepiszkolt Adidas tulajdonosa rótt volna ki rá.

Elsőként csak a kanapéig szerettem volna eljutni. Már majdnem meg is kapaszkodtam a támlájában, amikor egy ismerős arcra lettem figyelmes a tömegben. Önkéntelenül is magamra erőltettem egy mosolyt, úgy intettem Dávidnak. Kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy vele foglalkozzak, igyekeztem tartani magam az elhatározásomhoz. Csak és kizárólag az érdekelt, hogy ne essek össze, fel se merült bennem a lehetőség, hogy a srác követni fog. Pedig pontosan ez történt; sőt, mi több, egy üveg bort is hozott magával. Már a látványától is émelyegni kezdtem. Mármint, az alkoholétól, nem Dávidétól.

– Minden oké, túlöltözött?

Talán még nevettem is volna a felsőmet ért vicc miatt, ha nem érzem olyan rosszul magam. Azt hiszem, meg is próbáltam felkacagni, ám az eset nem sült el valami szerencsésen. Kis híján öklendezni kezdtem, Dávid kénytelen volt megtartani, hogy el ne terüljek el a földön.

Az éjszaka második legrosszabb döntése volt, hogy előre hajtsam a fejemet. Olyan erővel tettem mindezt, hogy telibe fejeltem a fiú vállát, ami csak felerősítette a fejfájásomat. Persze ez nem gátolt meg abban, hogy magamba szívjam férfias parfümjének illatát. Elsőre meg sem tudtam határozni, mit érzek az orromban, beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy a piáktól tűnik csak olyan édeskésnek. Nem, ez valami más volt… Gyömbér? Fogalmam sincs, mindenesetre elég kellemesen hatott az aromája.

Még mielőtt azonban belefeledkeztem volna a pólójának szagolgatásába, egy gyengéd, ám határozott mozdulattal eltolt magától. Természetesen nem engedett el. Egyik kezét a vállamra helyezte, másikkal az arcomat tartotta, úgy próbált kiolvasni valamit a szememből. Akkor kezdtem el kapizsgálni, miért vesznek meg érte annyian a suliban. A buli fényeiben titokzatos ragyogás fogta el az íriszét. Olyan volt, mint az olvadt karamella, lágy, édes és hívogató. Pech, hogy nem törődtem vele, hosszútávon milyen ártalmas is tud lenni a finomság fogyasztása.

– Minden oké? – kiabált a fülembe.

– Le kell pihennem, kicsit sokat ittam! – viszonoztam az üvöltést. Szerettem volna magabiztosnak, és végtelenül lazának tűnni, ám imáim ezúttal sem találtak meghallgatásra; kis híján ráestem Dávidra, még szerencse, hogy el tudott kapni.

–  Várj, keresek egy helyet, ahol nyugi van!

Még egyszer meghúzta a kezében tartott üveget, aztán egy laza mozdulattal lepasszolta a mellettünk ugráló lánynak. Egy biztató mosolyt küldött felém, majd finoman maga elé húzott, úgy vezetett ki a részegekkel telezsúfolt, piaszagú nappaliból. Ötletem sem volt, hová visz, mégis megbíztam benne. Nem érdekeltek a róla hallott pletykák, Blanka hülyülését is figyelmen kívül hagytam, egyedül arra koncentráltam, hogy végre kerüljek ki a benti őrületből. Nem féltem, minden jel arra utalt, hogy Dávid nem először jár itt. Minden egyes mozdulata arról árulkodott, hogy úgy ismeri a házat, akár a tenyerét. Pontosan tudta, hova akar vinni – ez pedig erősen imponált nekem. Nemsokára rá is leltünk egy szobára, ami kifejezetten csendesnek tűnt az előbbiekhez képest. Ciki vagy nem, már nem emlékszem pontosan, hogy nézett ki a helyiség, mindösszesen abban vagyok biztos, hogy egy pihe-puha franciaágy is helyet kapott benne. Kérdés nélkül dőltem végig rajta, egyszerűen mámorítóan hatott rám az a puhaság, ami az ágyneműből áradt felém. A fejemet mintha száz meg száz kalapáccsal ütötték volna, szinte széthasadt a fájdalomtól. Másra se vágytam, csak egy hosszú, pihentető alvásra, és arra, hogy másnap az alkoholizálás bárminemű tünete nélkül ébredjek. Nem csoda hát, hogy fél órába is beletelt, mire sikerült kinyögnöm egy értelmes mondatot.

– Kösz, hogy elhoztál. Eskü, behánytam volna, ha még egy percet ott kell töltenem.

Most vettem csak észre, hogy Dávid mindvégig az ágy szélén ült, onnan figyelte a nyűglődésemet. Telt ajkai felfelé íveltek, barna szemeiben sikeresen felismertem azt, amit pár órával azelőtt. Valami azt súgta, talán okosabban tettem volna, ha nem hagyom elrángatni magam a többiektől, most azonban már nem nyílt lehetőség a változtatásra. A szívem viszont azt mondta, igenis jó ötlet volt lelépni Dáviddal; így legalább velem is történik valami a határtalan alkoholizálás mellett.

– Sajnos ez a gyengém! – tárta szét a karjait tettetett sajnálkozással, miközben felhúzta magát mellém. – A jó fej és különleges lányok, akik még akkor is pofátlanul dögösek, ha brutálisan kiütik magukat!

Nem álltam meg nevetés nélkül. Azt hittem, viccel, mert még nem ismertem eléggé. A bál képei lassacskán elhalványultak a fejemben, már csak az after létezett számomra, így meg se fordult a fejemben, hogy flörtölni akar velem. Még akkor is csak ráztam a fejem, amikor összeértek az ajkaink. Fel se fogtam igazán, mi történik velem, csak akkor kaptam észbe, amikor sikamlós nyelve a fogaim közé csúszott. Nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjek, bizony ő se vetette meg aznap éjjel az alkoholt, de furcsamód ez nem érződött a technikáján. Korábban már csókolóztam néhány sráccal, de egyik sem kavart fel annyira, mint a Dáviddal vívott csata. Talán a részegségem számlájára írható, hogy nem löktem el, sőt még közelebb húztam magamhoz. Ujjaim dús tincsei közé tévedtek, keze a derekam és a hátam közt járkált. A vérem lüktetését a fülemben éreztem, a hányinger helyét pedig valami ismeretlen, különös érzés vette át. Azt hiszem, tudat alatt vonzódtam a sráchoz. Hogy ez a flörtölésének, a hobbim iránt való érdeklődésének, a csókjának, vagy a puszta ténynek tudható be, miszerint megmentett önmagam leégetésétől, talán örökre titok marad. Az viszont biztos, hogy végtelen óráknak tűnő percekig feküdtünk az ágyon egymás szájában kutatva, a lábaink teljesen összegabalyodtak, és már nem hallottam többé a nappaliban maradtak tombolását. Csak Dávidra figyeltem, a puha kezére, hullámos hajára, és arra, amit a fülembe suttogott.

– Csak szerintem lenne hülyeség, ha ennyiben hagynánk?

Túl merészen hangsúlyozott, túl szemtelenül nézett rám, és túl izgatóan simogatott ahhoz, hogy ne vágjam le, mire gondol. A szívem automatikusan kihagyott egy ütemet, igyekeztem logikusan megfontolni az ajánlatát, de sajnos nem adott rá lehetőséget, hogy gondolkozzam. Egy szenvedélyes csókkal belém fojtotta a szót, és ezzel együtt magával rántott egy világba, ahonnan eszem ágában sem volt kiszabadulni. Szárnyalni akartam, vele, messzire, egy olyan helyre, ahol több megértésre lelhetek. Dávid kétségtelenül elvette az eszem, még ha egyfajta félelmet is társított az izgatottságomhoz. Meg akartam tapasztalni valami szépet, valami újat, amihez eddig nem volt szerencsém. Te jó ég, mi értelme köntörfalazni, ágyba akartam bújni a suli leghelyesebb pasijával, és kész! Igen, azt hiszem, erre vágytam… A racionális énem persze rögtön vad tiltakozásba kezdett. Azzal nyaggatott, hogy csak az olcsó kis ribik tesznek ilyet, akiket képtelenség komolyan venni. Ugye nem akarsz közéjük tartozni? Nem, még szép, hogy nem akartam, de valahol mégis… Hallottam pár sztorit a barátaimtól és az ismerőseimtől, a legtöbben folyton arról magyaráztak, mennyire elítélik a lányokat, akik egyéjszakás kalandokba keverednek. Bezzeg, amikor velük történt valami hasonló, máris sokkal nagyobb bulinak tűnt mindez.

– Lehetne egy hatalmas kérésem? – suttogta a fülembe Dávid. Közben nem mulasztotta el apró puszikkal és harapásokkal tarkítani a nyakamat, amitől csak még inkább felpezsdült a vérem.

–  I…igen?

–  Megoldható lenne, hogy erről az egészről ne beszélj senkinek? – nézett rám azokkal a tágra nyílt, édesen ravasz szemeivel. – Tudod, Dóri, nem szeretnélek kihasználni, úgyhogy jó lenne előre tisztázni a játékszabályokat…

– Ezt hogy érted? – ráncoltam a homlokom. Nem tetszett ez az egész, a hatodik érzékem azt súgta, okosabban tenném, ha elküldeném a csávót melegebb éghajlatra. Mégsem cselekedtem így, hála Dávidnak, aki egy finom csók kíséretében eloszlatta a kételyeimet.

–  Nem te vagy az egyetlen, aki szóba jöhet nálam – mondta ki olyan egyszerűséggel, mintha csak azt közölte volna, hogy elfogyott a tej.

Próbáltam felfogni a szavai súlyát, de az est folyamán fogyasztott alkohol mennyisége gátat szabott a tervemnek. Ehelyett inkább Dávid felé nyúltam, hogy ismételten magamra húzzam, és élvezhessem a figyelmét. Ő azonban egyelőre tágított, és folytatta, amit elkezdett.

 – Talán már hallottad, hogy voltak korábban afférjaim, és most is tart néhány hasonló…

Üvöltött róla, hogy keresi a megfelelő szót. Egy szót, amivel nem aláz meg teljesen, és visszautasíthatatlan ajánlatnak állítja be, hogy a szeretője legyek.

– Kalandom – nyögte ki végül. – Nézd, én tiszta lapokkal játszom. Nem foglak átverni, mint ahogy másokat sem. Nem akarom, hogy hiú ábrándokba ringasd magad kettőnkkel kapcsolatban. Dóri, köztünk nem lesz más, csak szex, oké?

Az utolsó szavai eleinte fájtak. Fel voltam háborodva, mégis hogy képzeli ez a seggfej, hogy ilyeneket kérhet tőlem, azt meg pláne nem bírtam felfogni, hogy kavarhat bárki ezzel a nyomorékkal. Hiszen olyan gyakorlatiasan adta elő a hülye monológját, bizonyára nem én voltam az első, akivel megosztotta az agybeteg feltételeit. Szinte már vártam, hogy letaperoljon, én meg jól betörjem a csinos kis pofiját. De ahelyett, hogy rám hajtott volna, nem tett mást, csak ledobta a pólóját – közszemlére téve ezzel deltás izmait – aztán csak vigyorgott rám, mint egy idióta. Jó, inkább úgy, mint aki az eredményre vár, miközben pontosan tisztában van a játék végkimenetelével. Ha magamnál vagyok, minden bizonnyal egy gúnyos kacaj kíséretében közlöm a fiúval, hogy a helyében inkább nem vágnék fel, de… Ittam. Nem is keveset. Valósággal hihetetlennek tűnt, hogy Hollósy Dávid meg akar fektetni, sőt mi több, nem csak egy éjszakára tervez. Olyan volt mindez, mint egy álom, amiből szabadulni szeretnék, de egyben szurkolok is, hogy minél tovább elhúzódjon. Meg akartam tudni, hogy végződik, megkapom-e azt, amire vágyok.

De mire vágyok?

– Dávid, én… – motyogtam. Próbáltam a szemébe nézni, de a kockás hasa minduntalan elterelte a figyelmemet. – Nem hiszem, hogy… mi… te mindig másokkal… akik olyanok, mint te, de én…

–  Ajjaj, valakire ráférne egy kis önbizalom! – nevetett fel. Váratlanul eltűnt a hülye ajánlatokkal bombázó, kisportolt testű macsó, helyette ugyanazt a kedves, vidám fiút láttam, akivel a tánctéren andalogtam. Közelebb hajolt hozzám, az arcunk már szinte teljesen összeért, a szánk alig pár milliméterre araszolt egymástól. A hangja halk volt, visszafogott és megnyugtató, ami valamelyest feloldotta a bennem keletkezett görcsöt. – Dóri, te komolyan nem látod, mennyire különleges vagy? – Míg ő nagy szavakkal hülyített, tőlem csak egy idétlen nevetésre futotta. Egyre kellemesebben éreztem magam a társaságában, és ő ennek tökéletesen tudatában volt. Mégsem mászott rám azonnal, inkább sunyi módon, romantikus gesztusokkal közeledett. Így akarta bebizonyítani, hogy a világ legnagyobb balfékje vagyok, ha lemondok róla. – Tudod, milyen lányokkal kavartam eddig? Mindnyájan tök ugyanolyanok voltak, de tényleg! Szőkére festették a hajukat, a hülye göncökön meg celebeken kívül semmiről sem tudtak beszélni, és szó szerint visítógörcsöt kaptak, ha megláttak a folyosón! És ezután még csodálkoznak, hogy üldözési mániában szenvedek? – Olyan szerencsétlen pofát vágott, hogy nem bírtam ki röhögés nélkül. Ő is elmosolyodott, aztán folytatta a fényezésemet. – Neked meg csak a pulcsim maradt meg, nem az arcom. Tudod, nagyon szexi ám, ha egy lány rajzol, pláne, ha olyan szenvedéllyel csinálja, mint te! Szerintem engem is le tudnál festeni, ha nagyon akarnád… – Lelki szemeim előtt felrémlett egy kép, ahogy Dávid modellt áll nekem, én meg egy festőállvány előtt szobrozok, úgy méregetem a fiút. Ő néha nyafog, hogy elzsibbadt, de azt csak poénból teszi, valójában együtt örül velem, amiért alkothatok. – És ha hiszed, ha nem, a bőrdzsekid meg a farmered ellen sincs kifogásom. Mondjuk, ilyen alakon minden jól áll, de akkor is… Jó ez a felső – Megcsillant valami az íriszében, még a szemébe hulló hajszálak sem takarhatták el azt a játékos, vonzó ragyogást, aminek azonnal a fogságába estem. Nagy tenyere a combomról a csípőmre vándorolt, szinte már majdnem elérte a pólóm szegélyét. Hallottam, hogy felgyorsul a légzése, az ajkával újra a számat vette célba. – Túlöltözött… – suttogta elhaló hangon. – Milyen igaz! Tényleg túl sok ruha van rajtad…

Lehunytam a szemem, úgy vártam, hogy megszabadítson a felsőmtől. A nap folyamán már sokadszorra húzta keresztül a számításaimat. Hirtelen nem értettem, miért gondoltam korábban, hogy Dávid csak a külsejének köszönheti a szeretőit. Akkor még nem ismertem fel, milyen okos is valójában, milyen könnyen manipulálja az embereket. Könnyűszerrel elérte, hogy azt higgyem, csak le akar vetkőztetni. Most, hogy semmit sem tett a cél érdekében, azon kaptam magam, hogy konkrétan én vágyom rá, hogy kihámozzon a ruháimból.

 –  Bírod még? – nevettem el magam. A kacajom mélyről jött, és meglepően őszintén hangzott. Szinte már el is vetettem az esélyét annak, hogy nemet mondjak Dávidnak. A bennem lévő alkohol hatása csak most érvényesült igazán, a fiú pedig túl kedves dolgokat suttogott a fülembe ahhoz, hogy egyáltalán felmerüljön bennem az elutasítás gondolata.

–  Hát… Nem térhetnénk a lényegre? – villantotta meg tökéletes fogsorát.

Kikerekedett szemekkel bámultam rá, sőt még a karjába is bele kellett bokszolnom ahhoz, hogy elnevesse magát, és közölje, hogy csak szívatott. Más kérdés persze, hogy ezzel nem tudta leleplezni valódi szándékait.

– De tényleg – nézett rám komolyan. – Egy egyszerű megállapodás, egyszerű szabályokkal. Néha összejárunk, és lefekszünk egymással, de nem beszélünk róla a többieknek. Nem muszáj igent mondanod… Persze, örülnék, ha benne lennél, de nem akarok rád erőltetni semmit.

Túl sokat ittam. Biztos, hogy nem vagyok magamnál, velem ilyenek nem szoktak történni. Mi van, ha mindez a képzeletem szüleménye? Reggel majd felkelek egy néhol érthetetlen, néhol idegesítő, de összességében csodaszép álommal a fejemben, aztán megy minden tovább, mint eddig.

– Megállapodás… – ízlelgettem a szót. – Hm… Rendben, próbáljuk meg!

Dávid arcán önelégült vigyor suhant át, és már hajolt is volna hozzám, hogy újra megcsókoljon. Én azonban fontosnak éreztem beavatni valamibe, amiről eddig talán nem szerzett tudomást.

– Csak annyi, hogy nekem ez lesz az első – vallottam be pironkodva.

Azt hittem, otthagy, mert nem akar rizikót vállalni miattam, vagy egyszerűen nincs ínyére a lassú, fokozatos előrelépés, ami viszont a tapasztalatlan lányoknál gyakran előfordul. Dávidot azonban nem lepte meg az információ, nem is röhögött ki, hanem egy barátságos, biztató mosollyal eloszlatta a kételyeimet.

– Egyszer áruld már el, hogy tudsz ilyen tökéletesen egyedi lenni! – mormolta az orra alatt. – Amúgy meg, ne parázz! Kis idő, és mindenre megtanítalak, ne aggódj!